Székesfehérváron idén nyáron igencsak változatos a zenei felhozatal. A templomi koncertsorozattól kezdve, a széles körben kedvelt FEZEN-en át a jazz fellépőkig tart a kínálat a történelmi jelentőségű városban.
A klasszikus zene legszebb dallamai Székesfehérvár nyári templomi koncertsorozatában csendülnek fel: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Harmonia Albensis címet viselő négy előadásából minden júliusi csütörtök estére jut egy: 4-én a Szent Imre-templomban, 11-én a Ciszterci templomban, 18-án az evangélikus templomban, 25-én pedig a Szent Sebestyén- templomban lesz koncert.
A rock és a pop szerelmeseinek is érdekes lehet a fehérvári kínálat: a Tankcsapda, a Cradle of Filth és az Ossian mellett a Fehérvári Zenei Napok 2024-es fesztiválfellépője lesz a Belga, Pixa, Korda György, a Scooter és Majka is – hogy csak néhányat említsünk a négy napos felhozatalból.
Július 31-e és augusztus 3-a között idén is ezrek érkeznek Székesfehérvárra, hogy átérezzék az igazi FEZEN-hangulatot.
Szintén igényes zenei, étel- és italválasztékot ígér az Alba Regia Feszt is augusztus 4-e és 6-a között. Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik legszebben felújított helyszínén, a Bartók Béla téren lépnek színpadra a jazz, szving, blues világ izgalmas képviselői: itt lesz többek között a Loop Doctors feat. Varga Gergely és Gesztesi Sandra, a Szőke Nikoletta Jazzplosion és a Vörös Tamás Projekt is.
Nyitókép: Fezen / Facebook

