Hetvennégy fellépővel várja Budapest nyolc helyszínén nyolc napon keresztül a közönséget decemberben a HanukaFeszt, amelynek programjában többek közt koncertek, kiállítások, beszélgetések és városi séták is szerepelnek.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) negyedik alkalommal rendezi meg a fény ünnepe köré szervezett fesztiválját, amelyen neves magyarországi, valamint izraeli művészek fellépése mellett családi programok, könyvbemutató, kiállítás és slam poetry verseny is várja majd a közönséget december 4-11. között – mondta el a sorozatot bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Bíró Eszter, a Mazsihisz művészeti vezetője.
"A HanukaFeszt egy kapu, amelyet szeretnénk minél szélesebbre kitárni", hogy bárki megismerhesse a zsidó kultúrát olyan műveken, koncerteken, programokon keresztül, amelyek kötődnek a zsidósághoz – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy idén Hanuka minden napján várják az érdeklődőket programokkal.
Károlyi Kirchnopf László, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) főigazgatója elmondta, a két szervezet küldetése, hogy saját szerepüket és a világ alapértékeit továbbadhassák a kultúrán keresztül a nagyközönség számára.
Ennek szellemében december 4-én a Rumbach zsinagógában Für Emil képzőművész A csoda dreydel című kiállításmegnyitójával veszi kezdetét a fesztivál. A művész festményein gyakran jelennek meg a zsidó kultúra és hagyomány alakjai, különös, groteszk és játékos figurák mellett.
A fesztivál felkérésére készült tizenkét nagyméretű festmény megidézi a csoda és a szabadság iránti vágy gondolatát, miközben a zsidó kultúra gazdag jelképrendszerét is felhasználja. A drejdel a hanuka hagyományos, négyoldalú pörgettyűje, amellyel nemzedékek óta játszanak gyerekek és felnőttek az ünnep estéin. Ez a játék kel új életre a képeken. A kiállítás megtekinthető a HanukaFeszt minden napján, a megnyitón közreműködik Sárközi Lili énekes, gitárművész és Kőbányai János író, a Múlt és Jövő főszerkesztője.

December 5-én Saron Manszur, Jisaj Afterman és Eljaszaf Basari izraeli zenei produkciójára várják az érdeklődőket Rumbach zsinagógába. A nemzetközileg is elismert Jisaj Afterman ütőhangszeres zenész, zeneszerző első koncertjét adja Magyarországon. Zenéjében az indiai, török és arab ritmusok ötvöződnek lírai dallamvezetéssel. Zenei partnere lesz Saron Manszur zongoraművész, zeneszerző, és Eljaszaf Basari, a közel-keleti, elsősorban jemeni zsidó zene képviselője.
Ugyanezen a napon a Merlin Színházban Hanuka Fusion címmel ifjúsági programot tartanak, másnap, december 6-án pedig a Bálint Házban rendeznek családoknak szóló hanukai programot, amelynek vendége lesz Varró Dániel és Molnár György, akik zenés irodalmi gyermekműsorral készülnek.
December 6-án este a Rumbach zsinagógában a Fénnyel írt hangok – zsidó zeneszerzők filmzenéi címmel Törőcsik Franciska és a Modern Art Orchestra lép fel Fekete-Kovács Kornél vezényletével. A koncert a 20. század magyar slágereit idézi meg a korszak olyan zsidó származású alkotóinak dalaiból válogatva, mint Seress Rezső, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, G. Dénes György, vagy Szenes Iván.
December 7-én hanukai zsidónegyed sétát tartanak Borgula András, a Gólem Színház alapítója és művészeti vezetője vezetésével, aki a résztvevőket Erzsébetváros zsidó múltjának és jelenének meghatározó helyszínein vezeti végig két színművész, Kiss Eszter és Sipos Vera kíséretével, akik zsidó irodalmi alkotásokból adnak elő részleteket.
Ezen a napon este a Goldmark Teremben Bősze Ádám beszélget Rubin Eszterrel új regényéről, a Kvintett az idők végezetéig című könyvről. A kötetben megjelenő Messiaen műből részletek is elhangzanak csellón és zongorán Pesti Mónika gordonkaművész és Szőcs Henrik zongoraművész közreműködésével.
December 8-án a Rumbach Zsinagóga kávézójában Darvas István rabbival lehet beszélgetni Himmler András gitárjátéka mellett, este pedig a Kék égbolt – Láthatatlan örökség címmel a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadását lehet megtekinteni a zsinagógában, Budapesten első alkalommal. Selmeczi Bea író, dramaturg kortárs drámájában a transzgenerációs örökség rétegei bontakoznak ki Váradi Eszter Sára és Fehér Diána Aida előadásában.
December 9-én a Rumbach kávéházban Király Lindával beszélget Bóta Gábor, este pedig Csoda, vagy sem: Te is lehetsz slammer címmel bemutatkozik a Földalatti Slam Akadémia (FSA) a zsinagóga karzatán megrendezett slammer versenyen. Az est programjában minikoncert, közönségszavazás és versenyen kívüli slamek is helyet kapnak. Jelentkezni egyénileg vagy csapatban, a FSA közösségi oldalán lehet.
December 10-én a díszteremben Barokk Hanuka koncertet rendeznek, amelyen fellép Rákóczy Anna fuvolaművész, Rozmán Lajos klarinétművész és Móser Ádám harmonikaművész, este pedig a zsinagógában a Honeybeast akusztikus ünnepi koncertjét rendezik meg Hernádi Judit vendégszereplésével.
December 11-én Ifjúsági Hanuka és Szombatfogadás zárja a fesztivált.
KAPCSOLÓDÓ
Ausztrál világsztár is fellép jövő nyáron a debreceni Campus Fesztiválon
Ausztrál világsztárral és a magyar könnyűzene népszerű szereplőivel kezdte meg a 2027-es program bemutatását a Campus Fesztivál.
