A hőségriadó idején díjmentesen látogathatják a nyugdíjasok a Fővárosi Nagycirkusz kijelölt előadásait, napközben pedig megnyitja klimatizált tereit az intézmény.

A tájékoztatás szerint 

a nyugdíjasok ingyenesen tekinthetik meg a Mirázs című produkció július 1-jei 17 órás, július 2-ai 17 órás, valamint július 3-ai 15 órás előadását. 

 

A kedvezmény nyugdíjas igazolvány felmutatásával, a szabad helyek függvényében vehető igénybe.

A kezdeményezéssel az intézmény célja, hogy a társadalmi felelősségvállalási program részeként a hőségriadó idején a legveszélyeztetettebb korosztály számára kellemes, klimatizált környezetet és kulturális élményt biztosítson.

A Fővárosi Nagycirkusz közölte azt is, hogy a hőségriadó idején klimatizált terei napközben egész nap nyitva állnak „a hőséget nehezen viselők" előtt, akiket hűtött vízzel és pihenési lehetőséggel is várnak.

(Nyitókép: Mirázs című produkció / Fővárosi Nagycirkusz Facebook-oldala)

KAPCSOLÓDÓ

Ajándékkoncerttel indult a Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada

Kettős jubileumot ünnepel az idén 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok.