A világhírű brit dalszerző-előadó három év szünet után ad koncertet 2027. március 9-én az MVM Dome-ban a magyar fővárosban. A zenész új, immár nyolcadik stúdiólemeze, az Airplane Mode novemberben jelenik meg, az ahhoz kapcsolódó európai turné jövő február 17-én indul Luxembourgban ‒ közölte a szervező Encore Production. 

Az Atlantic Records gondozásában piacra kerülő friss albumon szereplő dalok a James Bluntra jellemző őszinte, érzelmes hangvételűek. Helyett kapott az anyagon a könnyed Tastes Like Summer, a modern élet mindennapi kihívásairól szóló Weight of It All, az epikus Circles, a lendületes Oh Daisy, valamint az érzelmes Modern Love is. 

A turnén, illetve a budapesti koncerten természetesen elhangzanak James Blunt több mint húszéves pályafutásának legnagyobb közönségkedvencei is, köztük a You're Beautiful, a Goodbye My Lover, a 1973, a Same Mistake vagy a Bonfire Heart

 

Az 52 éves James Blunt a Bristoli Egyetemen végzett tanulmányai után a katonai pályát választotta, 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát. Leszerelése után fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál, a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back to Bedlam című albumát (ez 2004-ben jelent meg), amelyet később Grammy-díjra jelöltek. 

Első nagy slágere a You're Beautiful volt, amely 2005-ben vezette a brit kislemezlistát. A Top 10-be később a Goodbye My Lover, az 1973 és a Bonfire Heart is bekerült. Ötször jelölték Grammy-díjra, eddig mintegy 23 millió lemezt adott el világszerte. 

Szívesen zenél nemes ügyek érdekében, támogatja az Orvosok Határok Nélkül, valamint a Help For Heroes karitatív szervezetet, kampányol a klímaváltozás megfékezéséért. 

Új turnéjának különlegessége, hogy hosszú évek után ismét koncertzenekarával érkezik. 

 

James Bluntnak 2008, 2014, 2018, 2022 és 2024 után a mostani lesz a hatodik koncertje Magyarországon.

(Nyitókép: James Blunt Facebook-oldala)

KAPCSOLÓDÓ

Shakira és a Forma–1 is Madridba csábítja az utazókat szeptemberben

Foglalási adatok szerint a Madridba irányuló belföldi és nemzetközi repülőfoglalások együttesen 5 százalékkal haladják meg a tavalyi szintet.