2024-ben nem indult Európa legjobb karácsonyi vásárainak versenyén, ám példátlan elismerésben részesült az Advent Bazilika, melyet „Minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának” választottak. Az elismerést korábban még egyetlen európai karácsonyi vásár sem érdemelte ki.
Az Advent Bazilika 2023-ban egyszer már bravúrral elért sikert hozott a magyaroknak azzal, hogy negyedszerre is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották a European Best Destination online szavazásán.
2024-ben az Advent Bazilika nem indult a karácsonyi vásárok versenyében, ám az European Best Destination utazási portál szakemberei a legrangosabb díjjal ismerték el, „Minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának” választották. A címet idén először osztották ki.
Újdonságok várják a látogatókat
Idén új karácsonyfa érkezett a vásárba és grandiózus karácsonyi ékszerként pompázó fényháló díszíti a teret. A karácsonyfa előtti területen hetente több alkalommal élő zenei produkcióik csendülnek fel, és itt kap helyet az a Mikulás szék, amelyet az előadások szünetében bárki kipróbálhat és fotót is készíthet.

A látogatók minden nap 17:30-tól fél óránként gyönyörködhetnek a Bazilika homlokzatára vetített fényfestésben. A 3D vetítések szüneteiben a vállalkozó kedvűek a rendezvény szelfipontjáról egyedi mintát is varázsolhatnak az épület homlokzatára.
A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők idén is gondoskodtak róla, hogy minden pénztárcának megfelelő étel- és ital kínálat várja a látogatókat. Kivétel nélkül minden nagykonyhánál elérhető naponta egy étel, abból a hétből, amelyet 1600 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók. Emellett pedig a vásár tematikus gasztro hétvégéin közel 50 olyan ételből is lehet választani, amelyek maximalizált, 2500 forintos fogyasztói áron érhetők el.
KAPCSOLÓDÓ
Megnyílt a Városháza Téli Élménypark és Karácsonyi Vásár Budapesten
Korcsolyapálya, karácsonyi finomságok és különféle programok várják az érdeklődőket február 2-ig.
