Konferenciát, építészeti vitaestet, valamint gálakoncertet is rendez szerdán, a magyar kultúra napján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete Mi lesz veled, nyomtatott könyv? című konferenciáján a kortárs magyar olvasói szokásokat járják körbe a szakértők, bemutatják az igények változásait, és felvázolják a jövő lehetőségeit is - mondta el Turi Attila, az MMA elnöke a programról és az akadémia legfontosabb projektjeiről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Hozzátette, hogy a Pesti Vigadóban rendezett műhelykonferencia a közgyűjteményi, a kiadói és a humántudományi szakterületeken dolgozók szakmai tapasztalatcseréje lesz.
Az első szekcióban az online és a nyomdai kiadás, valamint a könyvterjesztés feladatait és problémáit járják körbe a szakértők, a második szekcióban az olvasási szokások és igények változásairól lesz szó, a harmadik részben pedig a digitálisan született szöveges és képi művek, valamint a mesterséges intelligencia helyét és problémakörét értékelik a meghívott vendégek.
A jövő építészete című vitaestsorozat következő programját szintén szerdán rendezik meg a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ első kiállítóhelyeként is szolgáló Walter Rózsi-villában.
Az esten Salamin Ferenc, az MMA építőművészeti tagozatának vezetője, Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője, Dósa Papp Tamás építész és Schreck Ákos, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának alumni ösztöndíjas művésze vitatja meg, hogy a mai magyar építészek miként viszonyulnak Makovecz Imre örökségéhez, mennyire ismerik és értik az organikus iskola eszközeit és szimbolikáját, és hogyan alkalmazzák azokat a kortárs építészetben. Az építészeti vitaestsorozat idén öt alkalommal jelentkezik majd, kettő tavasszal, kettő pedig ősszel lesz.
A magyar kultúra napja programjait egy nagyszabású gálaest zárja szerdán este a Vigadóban. Az eseményen több mint ötven művész, köztük hat akadémikus és két Nemzet Művésze címmel is kitüntetett előadó, Ránki Dezső zongoraművész és Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus is közreműködik - emelte ki Turi Attila.
Az est első része Bartók Bélához kapcsolódó zenei előadásokból, a második pedig a Himnusz műfajára épülő összművészeti produkciókból áll majd.
Hangsúlyozta: a gálaesten első alkalommal adják át a Magyar Művészeti Akadémia elnökségének elismerő okleveleit. A kitüntetést a kiemelkedően magas színvonalú művészi tevékenység elismeréseként, a művészeti értékek közvetítésében és közkinccsé tételében, különösen a fiatalok támogatásában játszott meghatározó társadalmi szerepért vehetik majd át a díjazottak.
A sajtótájékoztatón szóba került a Vigadó arculatának megújítása is. Rátóti Zoltán MMA-alelnök kiemelte, hogy szeretnék az épületet és annak programjait még láthatóbbá és a nagyközönség számára még nyitottabbá tenni.
Ilyen lesz például az a februártól induló dzsesszklub is, amelynek havi egy alkalommal a Vigadó alagsori kiállítótere ad majd otthont.
Richly Gábor, az akadémia főtitkára elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is tagozatonként 30 millió, összesen 270 millió forintnyi támogatásra lehet pályázni. Az első pályázati felhívás a magyar kultúra napját követően jelenik majd meg az MMA honlapján, a második felhívás pedig nyáron várható.
Ezen kívül kiemelt kulturális programok támogatására 130 millió forint, tagozati programok támogatására összesen 180 millió forint, regionális programokra összesen 80 millió forint, szakmai szervezetek működési támogatására pedig 90 millió forint áll majd rendelkezésre. Művészeti ösztöndíjakra, díjakra és elismerésekre pedig évente csaknem egymilliárd forintot fordít az akadémia.
Az idei ösztöndíjprogramot tavasszal fogják meghirdetni.
KAPCSOLÓDÓ
Egyhetes programsorozattal ünneplik Debrecenben a magyar kultúra napját
Az idei rendezvény alapvetően az összetartozás, a közösségteremtés szellemiségében zajlik.
(Nyitókép: Az MMA konferenciának helyszíne, a Pesti Vigadó - Vigadó/Facebook)

