Április 5–6. között ismét életre kelnek a matyó hagyományok Mezőkövesden. A már 23. alkalommal megrendezett Matyó Húsvét az UNESCO szellemi világörökség részét képezi.

Húsvét vasárnap és hétfőn a matyó és a térségbeli hagyományőrző csoportok műsora szórakoztatja a látogatókat, de egy-egy sztárvendéget is köszönthetünk majd a fellépők között. Vasárnap Kovácsovics Fruzsina szórakoztatja a gyermekeket, hétfőn pedig Vastag Tamás műsora zárja a napot. 

Hétfőn új elemként közös karulással kezdődik a program, amikor a város főutcáján népviseletben vonulnak a helyiek, mely közben sor kerül az első locsolkodásra is. 

 

Hétfőn még több alkalommal láthatnak vödrös locsolkodást az érdeklődők a Hadas városrészben.

A kicsik örömére vasárnap bábműsorral indul nap, de a két nap során többféle kézműves foglalkozás, tojásfestő műhely (matyó mintás piros tojásokkal), óriás buborék fújás, játékudvar és babasarok várja majd őket. Az utcákon kézműves és gasztronómiai termékek vásári forgataga fogadja az érkezőket.

Matyo Husvet-locsolas, Fotó: Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület
Hétfőn több alkalommal láthatnak vödrös locsolkodást az érdeklődők / Fotó: Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület

A Mezőgazdasági Gépmúzeum udvarán a gyerekek kedvence a húsvéti állatudvar, továbbá kovácsbemutató várja a vendégeket. A Matyó Múzeumban nemezelés, a Takács István Gyűjteményben pedig többféle kézműves foglalkozás közül választhatnak az érdeklődők a húsvéti és keresztény jelképekhez kapcsolódóan.

Az ünnep idején nyitott kapukkal várják az érdeklődőket a múzeumok, kiállítóhelyek, alkotóházak valamint a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő. 

 

A rendezvényen való részvétel és a parkolás ingyenes (kivéve a múzeumi programok és kézműves foglalkozások az alkotóházak udvarán).

(Nyitókép: Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület)

KAPCSOLÓDÓ

Ezeket az élelmiszereket ellenőrzi most a piacokon és a vendéglátóhelyeken a hatóság

A mintavételek országszerte zajlanak a húsvéti ünnepek közeledtével.