Csütörtökön nyitja meg kapuit a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amelyen 29 hazai és 12 nemzetközi galéria várja az érdeklődőket négy napon át a budapesti Bálna rendezvényközpontban.

A Budapest Contemporary célja, hogy platformot biztosítson a magasan jegyzett kortárs galériáknak és alkotóknak, valamint népszerűsítse a hazai képzőművészet legjavát idehaza és külföldön is. Az először tavaly megrendezett vásár 2024-ben nemzetközivé bővül, hiszen 6 európai ország 12 galériájának 42 alkotása lesz látható 21 művésztől. A vásár összehozza a szakmabelieket, a műgyűjtőket és a laikus érdeklődőket. 

A kiállított művek összértéke több millió euró, azonban a látogatók pár tízezer forint értékben is találnak jó minőségű műtárgyakat. A legértékesebb kortárs alkotások értéke 50-100 millió forint.

 

“Ezúttal is szakmai bizottság választotta ki azokat a galériákat, amelyek megjelennek az eseményen, valamint elhozzuk az európai kortárs művészetek legjavát” – mondta el Tausz Ádám főszervező a BCT sajtómegnyitóján.

"A magyar kortárs képzőművészet iránti érdeklődés egyre növekszik Magyarországon, a műtárgypiac bővül, a vásárlók száma is növekszik, ez pedig indokolja a nemzetközi nyitást. A kurátori válogatásban olyan neves külföldi alkotók szerepelnek, mint Amélie Bertrand, Jonny Niesche vagy Gerold Miller – sorolta Spengler Katalin műgyűjtő, az esemény fővédnöke az MTI tudósítása szerint. 

Ilyen kedves alkotásokat is megnézhetünk a BTC-n, Fotó: BTC
Ilyen kedves alkotások is láthatók a kortárs művészeti vásáron (Fotó: Gradvolt Endre)

 

A rendezők több ezer látogatót várnak a három nap alatt – gyűjtőket, vásárlókat, művészeket, befektetőket, a szakma képviselőit, valamint azokat is, akik szeretnek gyönyörködni a kortárs szcéna kínálatában. 

A vásáron exkluzív tárlatvezetéseket, edukációs programokat is tartanak, illetve minikonferencia is várja az érdeklődőket, amely a művészet és az üzlet összekapcsolódását helyezi a fókuszba. 

 

„Azok, akik ellátogatnak a Budapest Contemporary vásárra, találkozhatnak az aktuális trendekkel, láthatják merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete. Felépíttetünk egy nemzetközi standot, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások” – mondta el Nemes Márton képzőművész, az esemény kurátora. 

A Budapest Contemporary kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek teljes bevételét az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.

(Nyitókép: Gradvolt Endre)

KAPCSOLÓDÓ

Ingyenes kiállításon mutatkozik be Korea kortárs művészete a Lánchíd lábánál

A Colorful Korea kiállítás térbéli, időbéli, technikai vagy akár filozófiai értelemben vett határokat feszeget.