A Jazzpiknik az egyre fiatalodó közönségének szeretne kedvezni azzal, hogy bevezeti a „kisfelnőtt” jegyet, amellyel a 14 és 23 év közötti fiatalok vásárolhatnak kedvezményes belépőt az augusztus 1-3 között zajló fesztiválra. Ahogy a korábbi években, a szervezők a bevétel egy részével idén is rászorulókat támogatnak.

„Minden évben próbálunk általunk értékesnek tartott zenei produkciókat elhozni és bemutatni a közönségnek, ilyen a fiatalok körében kevésbé ismert Anastacia, a Son Mieux, az MF Robots és Tony Hadley Spandau Ballet slágerekkel, melyek egyaránt örömet okoznak a 30+-os korosztálynak és remélhetőleg a "kisfelnőtteknek" is” – nyilatkozta Valde Orsolya, a Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója. 

Idén folytatódik az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal való együttműködésük: az elmúlt évek alatt már találkozási ponttá vált a nagy kék szív installáció, 


amelynek segítségével a fesztiválozók üzenhetnek az autizmussal élőknek. Ha a szív installációnál készült fotókat egy QR-kód segítségével feltöltik a fesztiválozók a megadott weboldalra, a képekből a MOL Nagyon Balaton Nagyszínpad kivetítőjén szív formájában viszontlátják majd magukat. Minden feltöltött fotó után az Alapítvány 1000 forintot kap, melyet az Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum működtetésének támogatására fordít.

Paloznaki Jazzpiknik koncert, Fotó: Mónus Márton
Augusztus 1. és 3. között rendezik meg a Jazzpikniket (Fotó: Mónus Márton)

 

Fábián Juli szerepe a kezdettől fogva fontos volt a piknik életében. Az idei évben egy zenészeket támogató aukció keretében, a kezdeményezés a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal közösen valósul meg: 

2024 őszén a Magyar Zene Házában különleges aukciót rendeznek, ahol Fábián Juli személyes tárgyait, ékszereit, gyűjteményeit bocsátják aukcióra.


Emellett aktív hazai zenészektől és a Jazzpiknik által neves nemzetközi előadótól gyűjtenek relikviákat az aukcióra.

A korábbi évek hagyományát folytatva kollaborálnak és a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, továbbá idén is folytatjuk jótékonysági akciónkat a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztályával. 

A szervezők kulcsfontosságúnak tartják a zöld törekvések és a fenntartható fesztiválmegoldások integrálását. A korábbi évek hagyományát folytatva, a szelektív hulladékgyűjtésben idén is a Zöldövezet Társulás a Jazzpiknik partnere. 

Az idei Jazzpikniken különleges programokkal várják a szervezők a kisebbeket.  A Gyermekudvarban a Zöldövezet Társulás önfenntartó standján érzékenyítő játékok lesznek, a Betonka workshopján betonból készült szuvenírtárgyakat lehet díszíteni, a Bethesda Gyermekkórház kitelepülésén pedig a gyerekek játékos módon kaphatnak egészségügyi ismeretterjesztést. A Nagyszínpad melletti Gyerekréten idén is a Játékos Tudomány fogja invitálja kreatív, edukatív játékokokra a kicsiket.
 

Sztárok és buli a dűlőben

A háromnapos Paloznaki Jazzpikniket augusztus 1-jén két díva, Izo FitzRoy és Anastacia nyitja, 2-án a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies lép fel, majd Tony Hadley, a Spandau Ballet egykori énekese Spandau slágereket idéz, végül a Kraak & Smaak koncertjével zárul az este. Augusztus 3-án a holland popformáció, a Son Mieux lép fel, majd a Morcheeba ad holdfényes koncertet a szőlőhegy oldalában, záróakkordként az MF Robots hangjai búcsúztatják a fesztivált

A szervezők ismét Paloznakra invitálják a magyar jazzélet legizgalmasabb formációit, hogy a nemzetközi előadók mellett a jazz hazai élvonala is képviseltesse magát. 


A tehetséggondozás mindig kiemelt helyen szerepelt a Jazzpiknik életében, az idei fesztivál is számos fiatalnak nyújt fellépési lehetőséget az intimebb hangulatú, jazz-fókuszú színpadain. 

KAPCSOLÓDÓ

Magyarország vár – Valde Orsolya: A Balaton egybeforrt mindennel, ami jó

Sorozatunkban a turizmus-vendéglátáshoz kötődő személyiségek hivatásukon keresztül mesélnek lakóhelyük kincseiről, és kedvenc hazai úti céljaikat is elárulják.