Július 31-e és augusztus 2-a között ismét megrendezik a PanyolaFesztet, amely idén huszadik alkalommal várja a látogatókat Panyolán. A szervezők számos élménnyel és programmal készülnek a jubileum alkalmából.
A település vezetése szerint a rendezvény évről évre megújul, és olyan kulturális, zenei, gasztronómiai és közösségi élményeket kínál, amelyek hosszú távon is emlékezetesek maradnak a vendégek számára. A fesztivál ideje alatt az ország különböző pontjairól érkező látogatók közösséget alkotnak, a rendezvény szlogenje szerint „mintha hazajönnének”.
A polgármester és főszervező tájékoztatása szerint az elmúlt két évtizedben a fesztivál programkínálata folyamatosan bővült, új helyszínekkel kiegészülve. A Levendula-portán komolyzenei és színházi programokat is tartanak, míg a Tisza-parti Palaj-party a rendezvény egyik sajátos elemeként szerepel.
A közlés szerint a 20. évforduló alkalmából olyan fellépők is szerepelnek a programban, akik a fesztivál korai időszakában kezdték pályafutásukat. A zenei kínálatban egyebek mellett a Parno Graszt és a Folk Error is szerepel. A gasztronómiai programokban a Szatmár-felvidék, valamint a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) és a Natura Észak-Kelet helyi termelőinek alapanyagaiból készült ételek is megjelennek.
(Nyitókép: PanyolaFeszt)
KAPCSOLÓDÓ
Ajándékkoncerttel indult a Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada
Kettős jubileumot ünnepel az idén 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok.

