A Petőfi Kulturális Ügynökség különleges programmal készül a magyar kultúra napján: január 22-én 18 órától az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program idei Induló előadói alprogram 15 támogatottja kápráztatja el a nézőközönséget a Turbina Kulturális Központ három koncerttermében. A minifeszten a különböző műfajok, hangzások és szólamok világában ingyenesen kalandozhatnak a résztvevők, felfedezve új tehetségeket.
A Petőfi Kulturális Ügynökség részeként működő Hangfoglaló Programiroda elsődleges célja az élőzenei kultúra ápolása, a tehetséggondozás és a fiatal tehetségek számára a nyilvánosságteremtés- és szervezés. Az immáron tizenegyedik alkalommal kiírt, őszi felhívásra összesen 223 pályázat érkezett. Az anyagokat egy közel 100 főből álló szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai zenei szakemberek, kulturális szervezők, könnyűzenei menedzserek, televíziós és rádiós szerkesztők, hangmérnökök, producerek és zeneszerzők voltak. A második fordulóba jutottak többnapos személyes meghallgatáson vettek részt, akik közül végül 15 előadó pályázata nyert támogatást. A program a kortárs populáris kultúra támogatása mellett kiemelt figyelmet szentel a magyar popkulturális és könnyűzenei örökség megőrzésére és ápolására.
A nyertes pályázók számára az NKA Hangfoglaló Programiroda egy teljes éven át tartó mentorálási programot biztosít, valamint a szakmai edukációs programok, vidéki klubturné szervezése mellett több nyári fesztiválon is fellépési lehetőséget biztosít számukra.

2024 nyarán az NKA Hangfoglaló Fesztivál Roadshow keretében összesen 113 fesztiválkoncert valósult meg: 17 hazai és külhoni fesztiválon 15 induló előadó mutatkozhatott be, többek közt a Művészetek Völgye, a Campus és a Fishing On Orfű fesztiválokon, a Paloznaki Jazzpikniken, a Rockmaratonon, továbbá a külhoni Gombaszögi Nyári Táborban és a Malomfesztiválon is. A programban korábban részt vettek olyan, ma már népszerű előadók és zenekarok, mint a Platon Karataev, a Margaret Island, az Aurevoir. és Дeva.
Az idei támogatott előadók:
biankahaidu, Boyongó, Cibi, Gently Da Spittah', Janet Gruber, kisbetűs ünnepnapok, L1, Liana, Máklikőr, NANANA, Sárközi Dina, Stone Sober, Swim Swim Naked, Villő, Wxlfless
KAPCSOLÓDÓ
Queens of the Stone Age-koncert lesz a nyáron Budapesten
A világhírű amerikai rockcsapat The End Is Nero című turnéja keretében lép fel a Budapest Parkban.
