Hajdúszoboszlón 2025 nyarán sem lesz hiány a színes, minden korosztályt megszólító programokból. A fürdővárost nemcsak gyógyvize miatt érdemes felkeresni: 2025-ben közel 400 program kínál kikapcsolódást a városba látogató vendégeknek és a helyi lakosoknak egyaránt.

Május 20-án Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló város polgármestere, Majoros Petronella és Kovács Gergely alpolgármesterek, valamint Rácz Anikó meseíró, meseillusztrátor és Borsi Csaba, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója közösen ismertették a város 2025. évi nyári, nagyobb volumenű programjait.

Czeglédi Gyula polgármester bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Hajdúszoboszló turizmusa jelentős hatással van a város programkínálatára. A cél, hogy ne csak az itt élők, hanem az ide látogató vendégek számára is tartalmas és emlékezetes időtöltést kínáljanak.

hajduszoboszlo
Majoros Petronella, Czeglédi Gyula, Rácz Anikó és Kovács Gergely (Fotó: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár)

 

A polgármester röviden kitért a turisztikai adatokra is. Elmondta, hogy 2024-ben 1,2 millió vendégéjszaka realizálódott a városban. 

2025-ben eddig 8%-os növekedés tapasztalható a belföldi vendégek számában, míg a külföldi vendégek száma 4%-kal emelkedett. 


A vendégkör összetételét tekintve továbbra is a belföldi látogatók dominálnak, azonban a külföldi turisták száma is folyamatosan növekszik, különféle utazási motivációk mentén. Az arány jelenleg is körülbelül 60–40% a belföldi vendégek javára. 

Kiemelte a március 21-én megnyílt Munkácsy Hajdúszoboszlón kiállítás népszerűségét és fontosságát.  


Majoros Petronella alpolgármester tájékoztatójában ismertette a városi gyereknap és az Év fagylaltja 2025 verseny részleteit, valamint bemutatta Hajdúszoboszló első mesekönyvét is. 

A közelgő programok között kiemelt helyet kap a Pünkösdi Sokadalom, valamint a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat a Bocskai Múzeumban. A centenáriumi év jegyében, mintegy 150 fő közreműködésével készül egy zenés-táncos reklámfilm is, amely hamarosan bemutatásra kerül.
A Szoboszlói Nyár 2025-ben megújult formában várja a látogatókat. A programok sorában új elemként jelenik meg a kétnapos Szín-Tér Fesztivál

Változatos előadásokkal színesíti a nyári kínálatot. a szabadtéri színpadon:

  • Urban Verbunk – Don't Lie To The Planet
  • Made in Hungária – Kabai Nyári Színház előadása
  • Neoton Família Sztárjai koncert
  • Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncertje
  • Nyári csendben száll a nótaszó zenés est
  • 2025-ben két jelentős rendezvény is jubileumot ünnepel:
  • a XXX. Szoboszlói Folkhétvége
  • a XXX. Szoboszlói Dixieland Napok

Újdonságként bemutatkozik a Szép Feszt 2025, amelynek helyszíne a Bocskai István Múzeum lesz.
Dr. Kovács Gergely alpolgármesterek ismerte a „Sportolj Szoboszló!” programot amely 2025 percen keresztül a sportról szól.  

Júliusban ismét a hajdúszoboszlói repülőtéren kerül megrendezésre a nagysikerű Legendák a levegőben repülőnap, augusztusban pedig a lóerők veszik át a főszerepet: a Kamionos találkozó várja a látogatókat ugyanitt, látványos programokkal és különleges járművekkel.

KAPCSOLÓDÓ

A Szépművészeti Múzeumból érkeztek új képek a hajdúszoboszlói Munkácsy-kiállításra

Egészen szeptember végéig látható a kiállítás.