Július 6-án a Budapest Arénában ad koncertet Ricky Martin, aki legismertebb slágereit hozza el a magyar közönségnek.
A latin pop ikonikus alakja, akit olyan slágerekkel véstünk be az emlékezetünkbe, mint a Livin’ la Vida Loca, a Maria, a She Bangs vagy a Nobody Wants to Be Lonely. Már kilencévesen reklámfilmekben szerepelt, majd tizenkét évesen a Menudo nevű fiúbanda tagjaként popénekesi karrierbe kezdett.
Első szólólemezét 1991-ben készítette el, azóta 95 milliónál is több lemezt adott el, több tucat platinalemez, két Grammy- és öt Latin Grammy-díj tulajdonosa.
Repertoárjában egyaránt megtalálhatók a latin pop táncdalai és a líraibb hangvételű balladák. Magyarországon legutóbb 2024-ben lépett fel a Hősök terén.
Az előadó néhány hete a Super Bowl LX félidei műsorában szerepelt Bad Bunny és Lady Gaga mellett, ahol a Lo Que Le Pasó a Hawaii című dal akusztikus változatát adta elő. A 13 perces show a Puerto Ricó-i kultúrát ünnepelte.
(Nyitókép: Borsos László / Live Nation)
KAPCSOLÓDÓ
Jön a Metallica Budapest Takeover – 3 napig minden az együttesről szól Budapesten
A két koncert közötti napon városszerte különféle Metallica-programok közül válogathatunk majd június 12-én.

