Szegeden és környékén a közelmúltban készült sajtófotókból nyílik kiállítás kedden a Móra Ferenc Múzeumban. A Szeged Press című tárlaton mintegy hetven kép lesz látható – közölte a közgyűjtemény PR-referense.
Hegedűs Anita felidézte, hogy a múzeum második alkalommal hirdetett pályázatot Szegeden és Csongrád-Csanád vármegyében készült, az eseményeket sajtófotó-jellegűen szemléltető képeknek, melyekből kiállítást rendeznek. A felhívásra nemcsak hivatásos sajtófotósok jelentkezhettek, hanem bárki, aki ilyen képeket készít.
A pályázatra több mint ötvenen neveztek, összesen 380 fotó érkezett, melyekből a legjobbakat mutatják be a tárlaton.
A beérkezett pályamunkák közül a Németh György fotóriporter-fotóművész vezette szakmai zsűri válogatta ki a május 31-ig látogatható tárlat anyagát. A zsűri – amelynek Bakos András újságíró és Dömötör Mihály múzeumi fotográfus-fotóművész is tagja volt – végül több mint 70 fotót választott ki.
A fotókon megjelennek ikonikus szegedi terek és épületek, például a Belvárosi híd, a Lapos vagy a dóm, láthatók koncertfelvételek, sportesemények momentumai, a természet különböző módon elkapott pillanatai. A képeken megjelenik a színház, a Bor tér nyüzsgése és számos szegedi és vármegyei arckép is.
A Móra Ferenc Múzeum szándéka az, hogy a kiváló szegedi és vármegyei fotósok a jövőben is bemutatkozási lehetőséget kapjanak ilyen egyedi formában. A tervek szerint ezért a pályázatot a jövőben is folytatni fogják – áll a közleményben.
Nyitókép: Facebook/Móra Ferenc Múzeum
KAPCSOLÓDÓ
Tavasszal ezek a városok a belföldi utazók kedvenc úti céljai
A régiós összesítésből kiderült, hogy Észak-Magyarország még mindig az élen, a foglalások közel ötödével.

