Evezővel, bringával és túrabakanccsal is nekivághatunk a 800 kilométer vízi utat és több mint 300 szigetet magában foglaló izgalmas birodalom felfedezésének.

A Mosoni-Duna és az Öreg-Duna ölelésében fekvő Szigetköz igazi vízitúra-paradicsom, amelynek rejtett zugait, gazdag növény- és állatvilágát a kezdő evezősök éppúgy élvezettel fogják felfedezni, mint a kisgyermekes családok vagy a gyakorlott vízitúrázók.

A szigetek, árterek nagy része természetvédelmi terület, a folyót végig erdő kíséri, és útközben olyan vízimadarakban gyönyörködhetünk, mint a szürke gém, a kócsag, a kormorán, de vidrákkal, hódokkal és akár fokozottan védett fekete gólyával és rétisassal is találkozhatunk.

A félnapostól az egyhetesig tartó evezős túrákra az erre szakosodott szervezőknél lehet jelentkezni. A Lajta kör például egy igazán izgalmas, változatos és könnyű vízitúra, amelynek hossza nagyjából 5,5 kilométer. Az útvonal egy rövid szakasza érinti Mosonmagyaróvár belvárosát is, így igazán sokszínű terepen evezhetünk. 

rajka-dunakiliti-agrendszer-063
A Lajta kör változatos és könnyű vízitúra (Fotó: Aktív Magyarország)

A vízi járműveket biciklire cserélve jó minőségű kerékpárutakon, árnyas fasorokon és virágzó mezőkön tekerhetünk. Mivel a szintkülönbség minimális, egy napba akár egy 50-60 kilométeres túra is kényelmesen belefér. 

Extra túratipp: A Zátonyi-Duna a Szigetköz egyik legvarázslatosabb Duna-ága, kezdő vízitúrázóknak is ideális terep. Nyáron néhány kijelölt helyen fürödni is lehet benne. Vize kristálytiszta, így a víz alatti világot is szemügyre vehetjük. Vízre szállásra a legalkalmasabb a Pisztráng Kör Egyesület Tündérsziget Ökoparkja, ahol ladikot, kajakot, kenut és SUP-ot is bérelhetünk.

 

3 hely, ahova érdemes ellátogatnod:

  1. Denkpál Hallépcső, Dunasziget
    A víz felől és bringával is könnyen megközelíthető hallépcső morajló vize távolra is elhallatszik, míg a mellette megbúvó békés, patakos rész a nyugalom szigete. Tökéletes választás piknikezésre; egy ablakon keresztül pedig az átúszó halakat is megleshetjük.
  2. Lila-hegyi kilátó és pincesor
    A Pannonhalmi-dombság legmagasabb pontját népiesen „Nyúli Havasoknak” is nevezik. Itt áll a Lilahegyi kilátó, amelynek 14 méteres tornyából remek körpanoráma nyílik a környékre. Érdemes bejárni a 650 méter hosszú nyúli Szurdikot is az oldalakba vájt pincékkel és egykori barlanglakásokkal. A pincesor esti kivilágításban is csodás látvány!
  3. Pannonhalmi Főapátság és környéke
    Kihagyhatatlan látnivaló a több mint ezeréves település, Pannonhalma és a Szent Márton-hegyen épült Bencés Főapátság. Levendulaültetvényéről híres arborétumában és a közeli lombkoronasétányon mintegy ezerféle növény- és százötven madárfaj között sétálhatunk. Itt található Magyarország első illatmúzeuma, ahol a levendulalepárlás folyamatába is bepillanthatunk. A Pannonhalma fölött magasodó Boldog Mór-kilátó pedig tavaly az Év Kilátója lett.
Pannonhalmi-faptsg
Pannonhalmi Főapátság (Fotó: Aktív Magyarország)

(Nyitókép: Denkpál Hallépcső /Aktív Magyarország)


A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány Magyarország vár című magazinjában jelent meg.
A lap főtámogatója:

szerencsejatek-fekvo-logo-nagy-1290x264

KAPCSOLÓDÓ

Magyarország vár: Evező, kerékpár, túrabakancs – fedezd fel a Tisza-tó minden zugát!

Az ökoturizmus fellegvárának tartott tó számos kalandot ígér csónakban, túracipőben és kerékpáron is, lenyűgöző környezetben.