Ha külföldön járunk, természetesnek vesszük, hogy meglátogatjuk a nevezetes egyházi épületeket, megnézzük a híres freskókat, szobrokat, elolvassuk a ház gyakran kalandos történetét. Idén tavasszal egy dolgos hétköznapba is beleférhet a turistáskodás Budapesten. 

Zubreczki Dávid építészeti szakíró Templomséták Budapesten című könyve olyan felfedezésre hív bennünket a fővárosban, amely során számos jól ismert épület titkára fény derül, de megismerhetünk olyan gyönyörű vagy meghökkentő házakat is, amelyekről talán nem is hallottunk. A népszerű kötet négy év után újra megjelent, aminek kapcsán a Kultkikötő szervezésében nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző, egyszerre szórakoztató és tanulságos nyomozásba vonva be a résztvevőket.

“Budapest tele van különleges templomokkal. Az egyikben egy nagy királyunk maradványait őrzik, a másik egy ókori katona házára épült rá. A harmadik úgy néz ki, mint egy űrhajó, a negyediket beton béléstestekből építették egészen különös formájúra. Van, amelyik eredetileg gumijavítóműhely, mozi vagy kocsiszín volt. Van, amelyiknek csak azért tették oldalra a tornyát, hogy az építés közben megbillent épületet kiegyensúlyozzák vele. Az egyiknek meglepő módon a mennyezete a legrégebbi része, és van olyan templomunk is, amelyet robbantással „építettek” – mesélte Zubreczki Dávid a program kapcsán.

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemploma, Fotó: Gulyás Attila
A Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom (Fotó: Gulyás Attila)

 

Aki azonban azt hiszi, hogy csak a különleges templomépületek érdekesek, az téved. Szinte minden templom, zsinagóga, kápolna titkokat rejt. Egy-egy templom formája, díszítése, helye, tájolása, anyaga, mérete, de még akár a neve is rengeteget elárul arról a korról, amelyben épült – s mindenekelőtt azokról az emberekről, akik építették.


Megcsodálhatjuk például a Mátyás-templomban a főváros legöregebb, ma is eredeti helyén található szobrát, a Belvárosi plébániatemplomban pedig azt a reneszánsz domborművet, amelyet Budapest címerének megalkotásakor is felhasználtak. A városmajori Jézus Szíve-templom hatalmas, főoltárképként is működő üvegablakát, vagy a farkasréti Mindenszentek-templom semmihez sem hasonlítható, különös atmoszféráját is csak a helyszínen élhetjük át igazán.

Az események egyszerre lesznek tudományos ismeretterjesztő előadások és stand-up-ba hajló vidám estek – ugyanakkor könyvbemutatók is, hiszen nemcsak a templomépítészet, de az útikönyvírás titkaiba is bepillantást enged a szerző.

A Kultkikötő programsorozatának nyolc helyszíne és időpontjai:

  • Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom – február 13. 19:00
  • Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom – február 26.18:30
  • Kőbányai Szent László Templom – március 13. 19:00
  • Mátyás-templom – március 26. 19:30
  • Szilágyi Dezső téri Református Templom – április 9. 19:00
  • Angyalföldi Szent Mihály Plébániatemplom – április 23. 19:00
  • Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom – május 7. 19:00
  • Városmajori Jézus Szíve-templom – május 21. 19:00

Bővebb információ a kultkikoto.hu weboldalon. 

KAPCSOLÓDÓ

Hétvégén indul a budapesti futószezon, több verseny is jubileumot ünnepel idén

2025 a futás éve lesz Budapesten.