Idén november 8-10. között ismét megrendezésre kerül a XXII. Tihanyi Gardália, de ezúttal új helyszínen, Tihany szívében, a Kossuth utca és környéke veszi át az esemény központját.
Idén novemberben ismét Tihanyba invitálják a látogatókat a Gardália Fesztivál szervezői, hogy együtt ünnepeljük a Balaton-parti település híres halászmúltját. A többnapos esemény során a helyi gasztronómiai élmények, színes programok és ősi hagyományok elevenednek meg, melyek minden korosztálynak különleges élményt kínálnak. A tihanyiak célja, hogy ne csak a múltat idézzék, hanem egy igazi közösségi élményt teremtsenek, ahol tradíciók találkoznak a modern szórakozással.
A Gardália első napján, november 8-án, pénteken a Parkside Boys koncertje indítja el az eseménysorozatot, amelyet az ünnepélyes Pro Tihany díjátadó követ. Az este zárásaként Sebestyén Ivett zenés estje tölti meg a rendezvénysátrat, ezzel megalapozva a hétvége hangulatát.
Szombaton, november 9-én a tihanyi hajóállomásnál a tárogatóművész, Vesztergám Miklós zenéje fogadja az érkezőket, akik a nosztalgiahajó fedélzetén élvezhetik a tihanyi Garda-szobor látványát és a garda halászat történetét. A gasztronómia kedvelői Bede Róbert mesterszakács bemutatóján megismerhetik a hagyományos balatoni halételek készítését, míg a Tihanyi Bencés Apátságnál a hal és újbor megáldásának szimbolikus ceremóniáján vehetnek részt. Este a Goodfaces zenekar és DJ Aaron Wise gondoskodik a retro diszkó hangulatról.
A vasárnap sem telik eseménytelenül, hiszen a Kossuth utcán Benke László emlékére halászlé- és halételfőző versenyt rendeznek, ahol a legjobb szakácsok mérik össze tudásukat. Az ART HEKK workshop keretében a látogatók művészi oldalát is felfedezhetik, a gyerekek számára pedig az Eleven társulat interaktív koncertje kínál szórakozást. A fesztivál zárókoncertjét a Füred Dixieland Band adja, ahol vendégművészként Takáts Tamás is fellép.
A Gardália Fesztivál alatt minden nap várja a látogatókat a kézműves vásár és a jótékonysági bazár, ahol helyi alkotások között válogathatnak, és támogathatnak jótékony célokat. A családi öbölben halas játszópark biztosít szórakozást a legkisebbeknek, míg a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet bemutatkozása lehetőséget nyújt a Balaton ökológiájának megismerésére.
(Nyitókép: Gardália napok / Facebook)
KAPCSOLÓDÓ
Újborkóstolóval, libás menüsorokkal és kedvezményekkel jön a Libabőr Fesztivál
A programsorozat november 1-17. között várja a látogatókat országszerte.

