Sűrű erdeivel, árnyas völgyeivel, rejtett zugaival és barlangjaival a Bükk éppen olyan titokzatos, mint a szerelem, és az egyik legjobb helyszín, hogy közös élményeket szerezzünk párunkkal, legyen az komolyabb túra vagy színtiszta lazulás.
Körútra libegővel
A könnyebb túrákat kedvelők figyelmébe ajánljuk azt a látványos körtúrát, amely a festői Lillafüredről indul és a Bükk magaslataiba vezet fel, a 250 méteres szintkülönbséget pedig szó szerint lábat lógatva, a libegővel győzhetjük le. A negyedórás úton a Szinvapatak völgyéből a Fehérkő mellett elterülő Jávor-hegyi-rétre érünk fel, a csúcsról pedig számos túraútvonal indul minden irányba. Bejárhatjuk jelzett úton a 7 kilométeres Oxigén sétakört, amely elvisz Fehérkőlápáig, de elidőzhetünk kicsit a Lélekforrás kis barlangjában is, amelynek geológiai sugárzásáról úgy tartják, hogy jótékony hatást gyakorol testre és lélekre.

Továbbsétálva, a Fehérkő tetejéről lenézhetünk a völgybe, ahonnan indultunk, és elrévedhetünk még a Bükk lenyűgöző lankáiban, mielőtt egy szerpentines úton és a hangulatos Mária-sétányon visszaérünk a kezdőpontra.
Barlangok bűvöletében
Lillafüreden kötelező látnivaló az egész évben nyitva tartó Szent István-barlang, amely gyönyörű cseppkőképződményekkel és gyógyító levegővel várja a látogatókat. A lillafüredi vízesés mellett található Anna-barlanghoz hasonló csak kevés van a világon: a ritka szépségű mésztufabarlang sejtelmes, labirintusszerű járataival, csipkefinomságú kőformáival ejti rabul a szemlélődőt.
Mindkét barlangot csak vezetett túrákon tudjuk bejárni.
Érdemes felmászni a Lillafüred feletti Szeleta-tetőhöz is. Itt, több mint 300 méteres magasságban nyílik a Szeleta-barlang, hazánk legjelentősebb őskori barlangi lelőhelye. Bejáratához barlangjelzés vezet, szabadon látogatható, de megtekintéséhez elemlámpa szükséges.
Ide menjünk feltöltődni!

Szerelmesek fája
A legenda szerint, aki a hatalmas bükkfa árnyékában fogad örök hűséget, annak kapcsolata olyan erős és kitartó lesz, mint maga a fa. Nem véletlen, hogy sokakat bűvöl el a hely varázslatos atmoszférája.
Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Az ország legszebb vonalvezetésű kisvasútja, amely meredek hegyoldalakon, különleges völgyhidakon és alagutakon keresztül kanyarog. Miskolcról indul, érinti Lillafüredet és a Fazola-kohót, végállomása pedig Garadna.

Hámori-tó
A Bükk magaslataival díszített tájban elterülő tó a palotaszálló mutatós épületével önmagában is különleges látvány. Igazi romantikus élménnyé azonban az teszi, ha csónakázni indulunk a párunkkal.
Zsófia-kilátó
Érdemes felkapaszkodni a „kilátók királynőjéhez”, hogy a tóban és a Bükk vonulataiban fentről is gyönyörködhessünk. A több mint 120 éves első vidéki kilátótorony ma újból régi pompájában tündököl; 2022-es felújítása évében az Év Kilátója címet is elnyerte.

Fazola-kohó
Ha már felültünk a kisvasútra, ennél a megállónál muszáj elidőznünk akár egy piknikezés, akár egy időutazás erejéig. A 18. századi muzeális kincs különleges élményt nyújt. Október 7-én itt tartják a XVI. Fazola-napok szabadtéri rendezvényt számos érdekes programmal.
A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány Magyarország vár című magazinjában jelent meg.
A lap főtámogatója:

KAPCSOLÓDÓ
Magyarország vár: Októberben mutatják legszebb arcukat az erdők
5+1 kirándulási tipp az őszi szünetre.
