Egy titokzatos múltú, több mint 300 éves ereklyetartó, egy 18. századi szekreter és egy látványos barokk könyvszekrény – többek között ilyen bútordarabok segítségével ismerhetjük meg az egykori veszprémi püspökök életét az Érseki Palotában. A nem mindennapi bútorokat és a palota gazdagon díszített, restaurált tereit ma már a látogatók is megcsodálhatják. Az érdeklődők szeptember 25. és 27. között, a Szent Mihály-napokon többféle tematikus sétán fedezhetik fel a várnegyed történetét és épületeit.
Hornig Károly, veszprémi püspök egykori rezidenciáját és bútorait a szeptember 25. és 27. közötti Szent Mihály-napokon is felfedezhetik a Veszprémbe látogatók.
A naponta többször induló Fény és áhítat című séta az Érseki Palota reprezentatív termein, valamint a középkori Gizella Kápolnán vezeti végig az érdeklődőket, a szeptember 25-én és 26-én 14 órakor kezdődő vezetett séta résztvevői emellett az 1000 év öröksége – A veszprémi várnegyed megújítása című dokumentumfilmet is megnézhetik.
Az ünnepi hétvégén más programok is várják az érdeklődőket. Szeptember 25-én este 8 órától zseblámpás toronytúrán lehet felfedezni a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát, a templomteret, az altemplomot és a Szent György Kápolnát. A Gizella Királyné Múzeum nagy sikerű WIP2023 (Work in Progress) programsorozata után szeptember 26-án, szombaton 10 órától, 14:30-tól és 16:30-tól kezdődik a MIP2026 (Move in Progress), amelynek résztvevői az Érseki Könyvtár és Levéltár költözésének „munkaközi fázisába” és az épület, a Kisszeminárium „belakásának” kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást.
Szeptember 26-án 11 órakor Vörös Tamás, a Veszprémi Főegyházmegye főépítészének vezetésével indul a Szentháromság-szobortól a Tér és idő – Építészeti rétegek a várhegyen című séta, amely a Szent György Kápolnát, a Szent Mihály Főszékesegyházat, a Gizella Kápolnát és az Érseki Palotát érinti majd, fókuszba állítva azokat az építészeti korszakokat, amelyek a várnegyed mai képét formálták.
Szintén szombaton, 17 órától Angyalok és démonok című különleges témájú sétához lehet csatlakozni, amely a különböző szellemi teremtmények várnegyedbeli ábrázolásaira irányítja rá a látogatók figyelmét.
Szeptember 27-én, vasárnap Vavra Áron műemléki projektvezető vezeti körbe az érdeklődőket: a Láttad már? – Feliratok, domborművek a Vár utca épületeinek homlokzatán című séta résztvevői olyan építészeti részleteket, feliratokat fedezhetnek fel, amelyek a mindennapokban könnyen észrevétlenek maradhatnak.

A Szent Mihály-napokon számos családi programot is szerveznek. Ilyen többek között a tavaly boldoggá avatott Bódi Mária Magdolna életéhez kapcsolódó városi kódfejtő játék, a Magdi Tour, az Ismerd meg az igaz út titkát! című UV-lámpás játék, a Nem káptalan a fejem! kódfejtő program és az Angyali lépcső keresőjáték. A látogatók részt vehetnek a Veszprémi Érseki Pincészet borkóstolóján, meghallgathatják Deák László orgonaművész és Fülep Márk fuvolaművész közös hangversenyét, illetve megtekinthetik a Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című díjnyertes kiállítást is.
1916. december 30-án Hornig Károly, veszprémi püspök helyezte a koronát IV. Károly király hitvese, Zita királyné fejére a budai Mátyás-templomban, a magyar királynékat ugyanis már a 13. század óta a veszprémi püspökök koronázták meg, és egyben a mindenkori királyné kancellárja címet is viselték. Az akkor 76 éves Hornig Károly nem tudhatta, de ő volt az utolsó veszprémi püspök, aki ezzel az ősi előjoggal élhetett, hiszen alig két évvel később az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlott.
Hornig Károly emlékét ma is őrzi egykori rezidenciája, a veszprémi Érseki Palota, amelynek termeiben több olyan bútordarab is áll, amelyet a püspök használt. A várnegyed megújításának részeként a Veszprémi Főegyházmegye az értékes, 17., 18. és 19. századi bútorokat is restauráltatta az elmúlt években, így azokat vezetett sétákon ma már a látogatók is megcsodálhatják.
(Nyitókép: Veszprémi Érseki Palota)
KAPCSOLÓDÓ
Gauguin-kiállítás nyílik október végén a Szépművészetiben
A tárlaton 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhat majd a nagyközönség.

