A Visit Hungary szervezésében február 16. és 22. között valósul meg a Feltöltődés Hete – The Senses of Budapest elnevezésű tematikus programsorozat, amely érzékszervekre ható, izgalmas programokon keresztül mutatja be a főváros sokszínű kínálatát. A kezdeményezéshez budapesti attrakciók, illetve három-, négy- és ötcsillagos szállodák csatlakozását várják, a határidő január 28.

A programsorozat alapötlete, hogy a látogatók különböző érzékszervekre ható élményeken keresztül ismerjék meg Budapest feltöltődési és kikapcsolódási lehetőségeit. A szolgáltatók ajánlatai az elképzelések szerint egyszerre kínálnak testi-lelki feltöltődést, inspirációt és minőségi szabadidős programokat, miközben összefogják a feltöltődés tematikájához kapcsolódó fővárosi eseményeket. 

A Feltöltődés hetéhez január 28-ig bármely, NTAK-ba regisztrált budapesti attrakció, illetve három-, négy és ötcsillagos szálloda csatlakozhat, adott tematika szerinti programjával. A helyszínek a programhét bármely napjára ütemezhetik eseményeiket.

 

A csatlakozó szolgáltatók programjai a www.csodasmagyarorszag.hu és a visithungary.com oldalakon lesznek elérhetőek, ahol a vendégek részletes információkat találnak, valamint közvetlenül a partnerek felületein tájékozódhatnak és foglalhatnak. A programsorozathoz kapcsolódóan egy központi Facebook-esemény is létrejön, amely tovább erősíti a tematikus hét online láthatóságát. A programsorozatot célzott kommunikáció is támogatja, amely garantálja a releváns belföldi és külföldi közönség elérését.
 

Öt érzékszerv – öt tematikus kategória

A Feltöltődés Hete programjai az öt érzékszerv mentén az alábbi tematikus kategóriákba sorolhatók:

  • Hearing – zenei és hangélmények (például zenei programok, hangfürdők, akusztikus élmények, különleges helyszíneken zajló zenei események)
  • Sight – vizuális élmények (például kiállítások, vizuális installációk, múzeumi programok, városi séták)
  • Touch – érintés és testi feltöltődés (például spa- és wellnessprogramok, jóga, fürdőélmények, spa kezelések)
  • Taste – gasztronómiai élmények (például borkóstolók, tematikus kóstolók, gasztronómiai események)
  • Smell – illat- és aromaélmények (például illatworkshopok, szaunaprogramok, aromaterápiás események)

A programsorozathoz olyan minőségi, konkrétan meghirdetett, a feltöltődés tematikájához illeszkedő eseményekkel lehet csatlakozni, amelyek az öt érzékszerv valamelyikére épülnek, biztosítani tudják legalább 15 fő részvételét, 2026. február 16. és 22. között valósulnak meg, rendelkeznek eseménylinkkel, illetve magyar és angol nyelven is elérhetők.
 

Jelentkezés és határidő

A jelentkezés során szükséges megadni a választott tematikus kategóriát, az esemény helyszínét és nyelvét, a program elérhetőségének napját vagy napjait, a maximális befogadóképességet, az esemény és a jelentkezés elérhetőségét, a program megnevezését és rövid, legfeljebb 2–3 mondatos leírását, valamint korábbi eseményről készült, vagy annak hangulatát bemutató, promócióra alkalmas, nagy felbontású képeket.

Jelentkezési határidő 2026. január 28.

A jelentkezést és az adatokat az alábbi e-mail címre várják: [email protected].

(Nyitókép: Budapest / Visit Hungary)

KAPCSOLÓDÓ

Fürdők és szálláshelyek is csatlakozhatnak a Feltöltődés kampányhoz

A Feltöltődés kampány célja a foglalási kedv ösztönzése és a tartózkodási idő hosszabbítása.