A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az elmúlt évben kimagasló eredményeket ért el. A kormányzat célja, hogy a GDP 13 százalékát előállító ágazat lendületét és versenyképességét hosszú távon tovább erősítse. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ennek érdekében kiépíti a turisztikai szolgáltatók széles körű finanszírozásának intézményi kereteit, és még idén megkezdi működését a turisztikai szektor hiteligényét kiszolgáló pénzügyi szolgáltató. A turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése hétfőn elkezdődött - közölte az NGM.

Kiemelték, hogy kirobbanó teljesítményével a turisztikai ágazat már 2024-ben is meghatározó szerepet játszott a gazdaságban: hozzávetőleg 3,8 milliárd euró értékben a folyó fizetési mérleg aktívumának 80 százalékát biztosította. Emellett a központi költségvetés bevételeinek is több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezte. Az ágazat növekedése a társadalom jelentős részének mindennapi életét érinti, hiszen több mint 400 ezer család megélhetéséhez járul hozzá.

A magyar turizmus fejlesztése, a vendéglátás versenyképességének erősítése, valamint a vidéki térségek gazdasági élénkítése kiemelt gazdasági cél. A turisztikai konjunktúrának köszönhetően az ágazat teljesítménye folyamatosan nő. Már most is jelentős fejlesztések zajlanak országszerte, azonban a további bővüléséhez jelentős igény mutatkozik egy új finanszírozási formára, amelyet egy új, a szektor sajátos igényeire szabott pénzügyi intézmény képes biztosítani.

 

A rugalmas és kiszámítható finanszírozási konstrukciók az egész szektor pénzügyi stabilitását növelhetik és hosszabb távon utat nyithat a nagyobb szektorális befektetések előtt is. A turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik - ismertette közleményében az NGM. 

A magyarországi turizmusbank létrehozásáról először Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt a február elsejei Turizmus Gálán, később Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke osztott meg részleteket az elképzelésről egy interjú során. 

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Turizmusbank, hoteltámogatási program – Nagy Márton fontos bejelentéseket tett a Turizmus Évadnyitó Gálán

A szektor saját bankja a Tourinform irodák hálózatán keresztül is nyújt majd tájékoztatást az érdeklődő vállalkozásoknak.