Január 17-én zárul a vállalkozói tehetségeket támogató START program jelentkezési időszaka. A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy támogassa a 18-27 éves fiatalokat a vállalkozásindításban, és segítse őket az ötlettől a piacra lépésig. A szakmai támogatás mellett a legjobb csapatok akár 5 millió forint ösztöndíjat is elnyerhetnek.
A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal közös programja olyan innovatív, napjaink kihívásaira reagáló, megvalósítható ötleteket, elképzeléseket, megoldásokat támogat, amelyek fókuszában Magyarország saját erőforrásra épülő fejlesztése áll. A START program azoknak a 18-27 éves fiataloknak ideális, akik vállalkozásuk beindítását tervezik. A START program keretében a résztvevők gyakorlatorientált képzéseken vehetnek részt és mentorálás mellett fejleszthetik vállalkozási ötleteiket az ötlet szintjéről a megvalósításig.
A 2025 márciusa és júniusa között zajló program két lépcsőben, szakmai támogatással kíséri végig a fiatalokat a vállalkozói úton, amelynek végén a legjobb csapatok akár 5 millió forint támogatást is nyerhetnek - tájékoztatta lapunkat a Design Terminál.
Az idei programra a következő témakörökben lehet jelentkezni:
- Fenntartható energia
- Tudatos életmód fejlesztése okosmegoldásokkal (pénzügyi tudatosság, ökotudatosság, mentális egészség és egészséges életmód)
- Generációk közötti tudásmegosztás erősítése
A program két szakaszból áll. Az első hetekben a résztvevők gyakorlatorientált szakmai tréningeken a vállalkozás alapvető tudásanyagát sajátíthatják el, többek között a PR, a marketing, a jogi és pénzügyi ismeretek és a befektetések témaköreiben, és segítséget kapnak egy pitch deck összeállításához. A leadott feladatok kiértékelését követően hétről hétre a legjobb megoldások jutnak tovább. Az első lépcső végére 15 csapat marad bent, akik egy személyes pitch versenyen mérkőznek meg, ahol eldől, hogy melyik az a 10 csapat, aki továbbjut.
A második lépcsőben az egymástól való tanulásra, tudásmegosztásra és az ötletmentorálásra kerül a hangsúly. A képzést felváltja az immár üzleti tervvel, célokkal és prototípussal rendelkező csapatok ötletre szabott online mentorálása, melyet egy kulcsmentor támogat, illetve szakmai kérdésekben az adott terület specialistáinak segítsége is igénybe vehető. Így készülhetnek fel a résztvevők a program csúcspontját jelentő záróeseményre, a Demo Day-re, ahol szakmai zsűri előtt mutathatják be a program során tökéletesített ötleteiket. A legjobban teljesítő két csapat 5-5 millió, míg a második két legjobb csapat 3-3 millió forint nyereményben részesül.
A jelentkezési határidő: 2025. január 17.
A programra egyénileg vagy csapatban is lehet jelentkezni, akár ötletfázisban lévő, akár már kiforrott megoldásokkal.
További információk és jelentkezés a https://nemzetitehetsegprogram.hu/program/start-programcsalad-befektetes-jovobe/start oldalon érhetők el.
(Nyitókép: Design Terminál)
KAPCSOLÓDÓ
Fenntarthatósági pályázatot hirdet a Turizmus.com és az MTSZA
A Fenntarthatósági Díj pályázat útján nyerhető el, melyre a jelentkezéseket január 10-ig várjuk.

