Megalakult az Országgyűlés Gazdasági és Energetikai Bizottságának turisztikai albizottsága. Elnökévé Csatári Ernőt, Somogy siófoki központú választókörzetének országgyűlési képviselőjét választották. 

Az albizottságban hat tiszás képviselő azon fog dolgozni, hogy a turisztikai szereplők minél inkább megtalálják azt a platformot, ahová be tudják csatornázni ötleteiket – hangzik el a Facebookon megjelent kormányzati videóban.

Csatári Ernő elmondta, az ország turisztikai régióit úgy osztották fel, hogy az kapcsolódjon az országgyűlési képviselők választókerületeihez. 

„Célunk, hogy régiónként, az ország minden részén segítsük és fejlesszük a turizmust. A munkát valamennyien társadalmi megbízatásban, térítés nélkül végezzük, mert hisszük, hogy Magyarország turizmusa közös ügyünk.

 

Hiszem, hogy minden térségnek megvannak azok az értékei, amelyekre sikeres turizmust lehet építeni. Ezeket szeretnénk közösen erősíteni" – fogalmazott a bejegyzésben. Hozzátette: „A turisztikai albizottság tagjait keressék bizalommal!” 

A turisztikai albizottság tagjai

Képviselő neve Választókerület
Csatári Ernő (elnök) Somogy 4. OEVK
Csőszi Attila Bács-Kiskun 1. OEVK
Ferenczi Gábor Csongrád 4. OEVK
Juhász Roland Csongor Borsod-Abaúj-Zemplén 1. OEVK
Kiss János Heves 2. OEVK
Dr. Koncz Áron Budapest 4. OEVK

(Forrás: Országgyűlés honlapja)

 

E héten derült ki az, hogy Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Csendes Olivért, a Visit Hungary korábbi vezérigazgatóját kérte fel a  Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére. 

KAPCSOLÓDÓ

Csendes Olivér a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőjeként tér vissza

A szakember személye biztosítja a folytonosságot a turizmus állami irányításában.

(Nyitókép: Parlament / 123rf)