Az a&o, 2025 első hat hónapjában 3,1 millió vendégéjszakát és 1,4 millió vendéget regisztrált. A vállalat a nemzetközi vendégszám növekedését tapasztalta, különösen az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok felől. A vendégek rövidebb ideig maradtak és később foglaltak, mint egy évvel korábban. Az év végére a&o hatmillió vendégéjszakára számít.
Az a&o Hostels 2025 első félévében 3,1 millió vendégéjszakát és összesen 1,4 millió vendéget fogadott, 73 százalékos szobafoglaltság mellett (ez 2024 első félévének 74,8 százalékáról enyhén csökkent), 116 millió eurós árbevétellel, ami meghaladja az egy évvel korábbi 110 millió eurót.
Az év első hat hónapjáról Oliver Winter, az a&o alapítója és vezérigazgatója elmondta: „Egyértelműen érezzük a vendégek óvatosságát a szobaárakkal kapcsolatban az év első felében, ugyanakkor a foglaltság stabil maradt, bár enyhe árcsökkenés tapasztalható. Összességében nagyon pozitívan látjuk a helyzetet. 2025 a növekedés éve számunkra, a terjeszkedésünk pedig tovább gyorsul. Rendkívül izgalmas időszak ez nekünk, több új nemzetközi nyitás is a láthatáron van.”

A cég jelenleg 43 szálláshelyet üzemeltet 30 városban, tíz európai országban. A legfrissebb nyitások között van az idén februárban megnyílt a&o Hostel Firenze Campo di Marte, valamint az a&o Hostel Milano Ca Granda.
A legmagasabb, közel 80 százalékos foglaltságot április és június között érték el. Németországban a legnépszerűbb egységek az a&o Berlin Mitte, az a&o Hamburg City és az a&o Berlin Hauptbahnhof voltak, míg nemzetközi szinten a&o Prague Rhea, a&o Vienna Hauptbahnhof és a&o Venice Mestre állt az élen.
Főbb féléves adatok:
- A három legfontosabb küldőpiac: Németország, Hollandia, Egyesült Királyság
- Belföldi vendégek aránya: 53,9% (2024-ben: 56,8%)
- Nemzetközi vendégek aránya: 46,1% (2024-ben: 43,2%)
- Brit vendégek aránya: 4,6% (2024-ben: 4,1%), amerikai vendégek aránya: 4,3% (2024-ben: 3,4%)
- 250 ezer bejövő hívás az ügyfélszolgálaton, 180 ezer AI-üzenet
- Nyárra akár 90%-os foglaltság is várható
A vállalat történetének előző csúcsát 2024 azonos időszaka hozta, részben a labdarúgó-Európa-bajnokságnak és Taylor Swift, illetve Coldplay koncertjeinek köszönhetően. „Az eseményturizmus egyre fontosabb, de a mindennapokban is vonzónak kell maradnunk, nemcsak nagy nyilvánosságot kapó rendezvények idején” – hangsúlyozta Oliver Winter.
Az a&o 12 eurótól kínál ágyakat éjszakánként, a nyárra pedig 20 százalékos családi kedvezményt indított. Emellett erős a növekedés a hűségprogram, az a&o Club tagjai körében is, amelynek már közel 300 ezer tagja van.
AI-megoldások, rövidebb tartózkodások, spontán foglalások
A vállalat, annak érdekében, hogy alacsonyan tartsa árait, több költséghatékony fejlesztésbe is fektet, többek között megújuló energiákba, az étel- és italkínálat kereslettervezését támogató MI-alapú rendszerekbe, önálló bejelentkezésbe és mobilkulcsokba.

A családok, iskolai csoportok és baráti társaságok továbbra is az a&o fő célcsoportjai. „Az embereknek kevesebb pénzük van, valaminnt utazási szokásaik is megváltoztak” – magyarázta a cég alapítója. „Egy hétvégi kiruccanás gyakran csak egy éjszakára szól, a pénteki érkezés helyett sokan szombaton indulnak.”
Újabb nyitások várhatóak idén
2024 második felében három új szálláshely nyílt Brightonban, Antwerpenben és Brüsszelben, 2025 februárjában pedig Firenze következett. Az idei évben még legalább két új egység nyitása várható, így a rendelkezésre álló ágyak száma Európában meghaladja majd a 30 ezret.
A cég 25. évfordulója alkalmából Oliver Winter így fogalmazott: „Azt szeretném, ha minden európai turisztikai nagyvárosban működne egy a&o, és talán még azon is túl.”
KAPCSOLÓDÓ
Új szintre lépett az a&o Hostels minőségirányítása
Első hostelláncként szerezték meg az ISO 9001 tanúsítványt.
