A nyári balatoni (zánkai és fonyódligeti) Erzsébet-táborokba április 30-ig lehet jelentkezni – közölte a szervező cég szerdán.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány közleménye szerint a két említett helyszínen a szervező hatnapos, ötéjszakás turnusokban várja a vakációzókat június 22-től.
A gyermekek az ország bármely pontjáról vonattal ingyenesen utazhatnak a balatoni táborokba, majd haza – jelezték, azzal együtt, hogy a balatoni táborozásra az iskolák április 30-án 14 óráig jelentkezhetnek 1-8. évfolyamos tanulókkal az erzsebettaborok.hu oldalról elérhető E-tábor Plusz online felületen.
Kifejtették, hogy számos élmény várja a gyermekeket a korszerű, felújított zánkai és fonyódligeti táborhelyeken, a szervezők ugyanis a szállás, a napi ötszöri étkezés – a speciális igények figyelembevételével – és a 24 órás egészségügyi ellátás mellett gazdag programkínálatról is gondoskodnak.
A táborozók többek között kulturális, tudományos, sport- és közösségépítő aktivitásokban, valamint hagyományőrző és digitális kompetenciát fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt, a strandolás mellett sárkányhajózás és sétahajózás is színesíti a kínálatot.
Idén először három hajó áll a gyermekek rendelkezésére: a Szent Imre sétahajó, a Szélkirálynő katamarán, valamint a vadonatúj, magyar tervezésű és gyártású, teljesen elektromos meghajtású Szent Erzsébet katamarán.
A Zánkai Erzsébet-táborban a gyermekvárosi hangulatot – a kényelmes szállás mellett – a hatalmas főtér, a sportcsarnok és a színházterem is biztosítja. A fonyódligeti táborhely a korszerű szálláshelyek és az új közösségi terek mellett jurtasátras jellegével és családias légkörével nyújt különleges nyári élményt.
A szervezők hangsúlyozták, hogy a biztonság mindkét táborhelyen kiemelt szempont:
a kiválóan felszerelt tábori egészségházakban 24 órás gyermekorvosi ügyelet gondoskodik a gyerekek testi és lelki egészségéről, az Országos Mentőszolgálat folyamatosan jelen van esetkocsival a táborhelyeken, és strandidőben a vízimentők is vigyáznak a gyerekekre.
A kerítéssel körbevett táborokban biztonsági szolgálat, valamint 24 órás kontrollal működő biztonsági kamera-rendszer ügyel arra, hogy illetéktelenek ne juthassanak be a táborokba.
Felhívták a figyelmet arra, hogy egy intézmény több jelentkezést is benyújthat: egy jelentkezésben minimum 15, maximum 60 gyermek szerepelhet, tíz gyermekenként egy kísérővel.
(Nyitókép: erzsebettaborok.hu)
KAPCSOLÓDÓ
Top50 | Veigl Gábor: Megújul a szántód-tihanyi rév és több balatoni kikötő is
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója először szerepel a turizmus top 50-e között.

