Több millió forintos szoba- és apartmanárakról szóltak a hírek a budapesti BL-döntő előtti hetekben, és lehet, hogy voltak szerencsések, akik tudtak ilyen áron értékesíteni szálláshelyet, de a tömegesen eladott szállásegységek valódi árai jóval alacsonyabban alakultak. 

Ezzel együtt a valaha volt legerősebb hétvégéjén van túl a budapesti szálláspiac, ami nem valószínű, hogy egyhamar megismétlődik. Tanulságos lehet a piaci szereplők számára, hogyan is alakult az értékesítés erre a hétvégére, és mit lehet tanulni belőle egy ennyire kiemelt rendezvény esetében – írja közleményében a Rate Republic.

A döntő hétvégéje előtt már bőven egy évvel le volt foglalva a városban elérhető szálláshelykapacitások 70-80%-a, főleg a felső kategóriás hotelek estek ki hamar a piacról. 


A leleményes szurkolók, ahol tudtak visszatérítendő áron foglalni, ott meg is tették, ha csak egy kis esélyét is érezték annak, hogy csapatuk végül ott lehet majd a döntőben. Ilyen magas foglaltság ennyi idővel az esemény előtt példa nélküli Budapesten, ezért nagy kérdés volt, hogy ha tisztul a kép, és kiderül, hogy ténylegesen kik is utaznak majd a fővárosba, mi történik majd a rengeteg lefoglalt szállással, mennyi marad a végén, és milyen áron lehet ezeket értékesíteni.
 

Az elődöntők utáni rohamban lehetett a legtöbb pénzt keresni

Az első ábrán a BL-döntő hétvégéjét és az azt megelőző májusi hétvégét hasonlította össze a Rate Republic. Egy átlagos tavaszi hétvégén a piaci kínálat több mint fele jellemzően elérhető egy hónappal az érkezés előtt, majd, amennyiben egy jól sikerült hétvégéről beszélünk, akkor a Budapesten körülbelül elérhető 10 ezer szálláshelyből az utolsó napra a szálláshelyek nagyjából 90 százaléka eladásra kerül és 10 százaléka üresen marad. Természetesen ennek van szezonalitása, de idén áprilisban-májusban ez volt jellemző a piacon. Jól látható ez a narancssárga ábrán, ami a BL-döntő előtti hétvége kínálatát ábrázolja, és március végén kezd meredek csökkenésbe, majd május 22-re, az utolsó napra, amikor ez a hétvége foglalható, a kínálat körülbelül 88 százaléka el is fogyott, 12 százaléka pedig eladatlan maradt.

Rate Republic-bp kinalati indexe-bl, Fotó: Rate Republic

 

Ezzel szemben a döntő hétvégéje már egy évvel ezelőtt is úgy nézett ki, mintha már „elfogyott” volna a város, a szokásos kapacitások alig 10 százaléka volt szabad hónapokkal a rendezvény előtt. Majd ahogy ráfordultunk 2026-ra, zajlottak az egyenes kieséses mérkőzések és a rendezvény szervezése, már mindössze néhány száz elérhető szálláshely maradt a teljes fővárosban. 

Az abszolút csúcspontot (mélypontot) május 6-7-én érte el a piac, amikor kiderült, ki lesz a két döntős csapat, és a londoniak a párizsiakkal versengve próbálták lefoglalni a város utolsó pár száz szobáját. 


Ezek a napok robbantották fel az árakat, ekkor születtek a cikkek a több millió forintos apartman hirdetésekről, csakhogy nem sokkal később ismét láthattuk működésben „a magas ár legfőbb ellenszere a magas ár” igazságát, és elkezdett egy olyan kínálat is belépni a piacra, ami normál körülmények között nem lett volna ott. Ez látható az első ábra a lila görbéjén május 9-e után, három héttel a döntő előtt, amikor a kínálat nemhogy tovább csökkent volna, de elkezdett emelkedni.
 

Aki vendégként kivárt, nagyot nyert a végén

A piaci átlagárak ábráján az látható, hogy az általunk mért átlagár a május 6-16. közötti időszakban volt a legmagasabb, majd ahogy a kínálat emelkedésnek indult, tetőzés után esésbe váltott át. A csökkenés pedig meg sem állt az utolsó napig, így azt mondhatjuk, hogy az járt rosszul, aki időben foglalt, és az járt jól, aki akár szállás nélkül érkezett Budapestre. A döntő napja előtti pénteken alacsonyabb árakat láthattunk a piacon, mint az előtte lévő hónapokban bármikor.

Sokan tényleg csak az utolsó pillanatban foglaltak szállást, de már ez sem tudta megakadályozni, hogy a még megmaradt szálláshelyek egymást taposva próbálják eladni a szobáikat. Ennek köszönhetően az árak esése nem állt meg péntekig.

Rate Republic-majus-elerheto-piaci-atlagar-index, Fotó: Rate Republic

 

Fontos megjegyezni, hogy ez az „árzuhanás” még mindig több száz eurós árakat jelentett, de azt nagyon jól mutatja ez a történet, hogy nagyon nem volt mindegy, hogy mikor és hogyan értékesítettek a szálláshelyek erre a hétvégére. 

Aki jól időzített, és igazodott a piachoz, az május egészét tekintve végül 50-70 százalékkal magasabb bevételt érthetett el, mint tavaly, a konkrét hétvége átlagára és RevPAR mutatója pedig 6-8-szorosa volt egy tavaly májusi hétvégének.


Ugyanakkor csak kevés szálláshely tudott több ezer eurós, vagy egymillió forintot meghaladó szobaárakat érvényesíteni. Ráadásul a többség számára ilyen árszinteken csak az elődöntőt követő napokban, és akkor is korlátozott mennyiségben lehetett értékesíteni a szobákat. Azoknak pedig, akik korábban nem működő, vendégértékelésekkel nem rendelkező új szálláshelyeket dobtak piacra, valószínűleg gyorsan szembesülniük kellett a kereslet korlátaival.

atlagarak-alakulasa_Rate Republic, Fotó: Rate Republic

 

Érdekesség az is, hogy a kiemelt kereslet mennyire csak ezt a két napot érintette. Egy példának szánt hotel adatait tekintve jól látható, hogy a hétvégét megelőző csütörtökön éppen csak a 2025-ös hasonló időszakot meghaladó árakon lehetett értékesíteni, vasárnapra pedig már olyan szinten kiürült a város, hogy egyenesen olcsóbb volt egy szoba, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szurkolók tehát gyorsan jöttek és mentek, de a budapesti szállásadók és pénztárcájuk még sokáig nem felejti el ezt a hétvégét.

(Nyitókép: UEFA Champions League Facebook-oldala)

KAPCSOLÓDÓ

A PSG budapesti kulisszatitkai: így fogadta a sztárcsapatot a New York Palace – podcast

A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain csapatának vendégül látása az elmúlt 25 év megkoronázása volt a New York Palace Budapest Hotel számára.