Sikeres volt a Debrecen belvárosában található egykori Wolff-palota hasznosítására kiírt tervpályázat, az épületben üzleteket és szálláshelyeket alakítanak ki – jelentette be a város polgármestere eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón a Cívis Ház Zrt. székházában múlt héten.
Papp László azt mondta, a megüresedett épületet "értékmentés és értékteremtés" céljából vásárolta meg az önkormányzat, amelynek ingatlankezelő cége, a Cívis Ház Zrt. "egyedi hangulatú kereskedelmi szálláshely" létesítésére hirdetett tervpályázatot.
Fontos szempont volt, hogy az 1904-ben épült palota – amely 1954-től évtizedeken át sajtóházként működött, és a megyei napilap, valamint az MTI hajdú-bihari szerkesztőségének adott helyet – az átalakítás után is megőrizze századfordulós architektúráját – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Erdei Edit, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója kiemelt feladatuknak nevezte a jelentős belvárosi ingatlanok, építészeti értékek megóvását és megújítását. Ennek sorába illeszkedik az egykori Wolff-palota nettó 2 milliárd forintos átalakítása, miközben jelenleg 1,3 milliárd forintos társasház-felújítási munkákat végeznek a belvárosban.
A Wolff-palota – Hotel létesítése a Dósa Nádor téren című tervpályázatra tizenegy magas színvonalú pályamunka érkezett – jelezte Gábor István, Debrecen főépítésze.
A zsűri egyhangú döntéssel első díjban részesítette a BORD Építész Stúdió pályaművét, kiemelt megvételben a Balázs és Vecsey Építésziroda pályamunkáját, valamint megvételben a Critical Path Management és a Kompakt Építész Stúdió pályaműveit.

A Cívis Ház Zrt. a tervpályázati eljárás lezárását követően továbbtervezésre irányuló, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást készít elő az első díjazott pályázó meghívásával, hogy a Wolff-palota fejlesztése a turisztikai versenyképesség és a belvárosi közterületek élettel való megtöltése szempontjából is mintaprojektként valósulhasson meg – közölték a sajtótájékoztatón.
A BORD Építész Stúdió neve nem ismeretlen a turizmusban és a térségben, a cég weboldala szerint olyan projektekben vett részt, mint például a Hilton Garden Inn Debrecen, a Mercure Hotel Tokaj, a Mercure Hotel Debrecen vagy az Aquaticum Strandfürdő.
KAPCSOLÓDÓ
Ilyen lesz a Handwritten Collection márka alatt újranyitó debreceni Hotel Lycium – fotók
Idén ősszel nyit márka első magyarországi szállodája.
