Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak a prémiumturizmus új szimbóluma kíván lenni Hévízen, hanem a természetvédelem és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség mintapéldája is. 

A szálloda megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítottak az építési terület alapjául szolgáló, súlyos környezeti károkat elszenvedett terület kitakarítására és a még megmenthető természetes élőhelyek megóvására, szoros együttműködésben a Zala Megyei Kormányhivatallal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal és a helyi hatóságokkal – fogalmaz a Le Primore Hotel & Spa lapunkhoz eljuttatott közleménye.

 

Rekultiváció: a további károsodás megakadályozása

A szálloda alapjául szolgáló terület az 1960-as évektől kezdve illegális építőipari hulladéklerakóként működött, amit már az 1980-as években készült légifotók is dokumentáltak. Az elmúlt évtizedek során felhalmozódott építési törmelék és egyéb hulladék olyan mértékben károsította Hévíz védett tőzeglápjának ezen részét, hogy elvesztette természetvédelmi jelentőségét.

A rekultivációs munkálatok 2020-ban kezdődtek, melyek során 45 000 köbméter építőipari hulladékot távolítottak el a területről. Ezek a munkák a Zala Megyei Kormányhivatal felügyelete alatt zajlottak, és 2021-ben hivatalosan is befejeződtek. 

 

A beruházók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a teljes területet megtisztítsák, ezzel megszüntetve az illegális szemétlerakás évtizedes nyomait és megóvva a még élő területek ökoszisztémáját.

 

A Hévízi-láp és élővilágának védelme

A szálloda hangsúlyozza: a számos ritka növény- és állatfajnak – köztük a mocsári gólyahírnek, a sárga nősziromnak, valamint a berki tücsökmadárnak és a keleti cickánynak – otthont adó Hévízi-láp a beruházás során érintetlen maradt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei a projekt kezdete előtt pontosították a még ép lápterület határait, hogy biztosítsák annak zavartalan fennmaradását.

le-primore-előtte-utána, Fotó: Le Primore Hotel & Spa
Korabeli légifotó is dokumentálja, hogy a szálloda alapjául szolgáló terület illegális építőipari hulladéklerakóként működött (Fotó: Le Primore Hotel & Spa)

 

„Az illegális hulladéklerakó rekultivációját követően a fejlesztés a láp területén kívül valósult meg. A láp zavartalan állapotának fenntartása kulcsfontosságú a terület természetvédelmi értékeinek jövőbeni megóvása érdekében. Az építkezés során az ex lege védett Hévízi-láp lehatárolt területét nem érintették sem a kivitelezési, sem a rekultivációs munkálatok, ezt a természetvédelmi hatóság és az illetékes őrszolgálat több alkalommal is ellenőrizte. A beruházása során a Le Primore Hotel & Spa építtetője kiemelt figyelmet fordított a Hévízi-láp érzékeny élővilágának megóvására, amely számos védett növény- és állatfajnak ad otthont” – erősítette meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a közlemény szerint. 

A projekt során több környezetvédelmi ellenőrzést is végeztek, amelyek igazolták, hogy a beruházás semmilyen módon nem károsította a Hévízi-lápot vagy annak különleges élővilágát. A szálloda építési munkálatai kizárólag a rekultivált területen folytak, amelynek a környezeti károsodása már nem volt visszafordítható.

 

A rekultivációs munka és a láp határainak pontos meghatározása lehetővé tette, hogy a beruházás helyreállítsa a természet egyensúlyát, miközben modern, fenntartható turisztikai központot hozott létre.

 

Fenntarthatósági megoldások és a helyi értékek támogatása

A tájékoztatás szerint a szállodakomplexum üzemeltetése során a legmodernebb fenntarthatósági megoldásokra támaszkodik majd, beleértve a geotermikus és napenergia használatát, a zöldtetőket, a szelektív hulladékgyűjtést, valamint 16 elektromosautó-töltőállomás telepítését. A medencék visszaforgatható, szűrő-forgató rendszerrel lettek kiépítve, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy ne kerüljön vissza élővizeinkbe a fertőtlenítőszerrel kezelt víz. 

A hotel működése nemcsak közel 300 új munkahelyet teremt, hanem a helyi termelőkkel való szoros együttműködés révén hozzájárul Hévíz gazdasági fejlődéséhez és a kisebb ökológiai lábnyom eléréséhez is.

 

„A Le Primore nemcsak egy szálloda, hanem egy fenntartható jövőkép megtestesítője. Bizonyítottuk, hogy a gazdasági fejlődés és a természetvédelem kéz a kézben járhatnak, példát mutatva a jövő nagyberuházásai számára” – hangsúlyozta Alfred Hackl, a szálloda CEO-ja.

A projekt rámutat arra, hogy a fenntartható fejlesztések nemcsak a környezet, hanem a gazdaság számára is hosszú távú értéket teremtenek. A beruházás bizonyíték arra, hogy a természetvédelmi szempontok érvényesítése nem akadály, hanem lehetőség a modern turizmus és gazdaság számára – zárul a közlemény.

(Borítókép: Le Primore Hotel & Spa)

KAPCSOLÓDÓ

Lezárul Hévízen a félbehagyott gyógyhelyfejlesztési beruházás

Május végéig befejeződhet a belvárosi fejlesztés.