139 szabad turnussal várják még a fiatalokat, valamint a kísérő vagy turnusvezető pedagógusokat az Erdei, a Bringás, a Vízi, valamint a Zarándoktábor szervezői.

A legtöbb szabad hely a BringásVándor és a VíziVándor útvonalai között található: míg az előző 60, addig utóbbi 47 turnusban várja még a nyár legizgalmasabb kalandjára a jelentkezőket. A Pilisben, a Vértesben és a Mátrában szervezett útvonalakat kínál még az ErdeiVándor, a Zarándoktábor pedig 24, egyhetes táborba várja még az életmódban és hitéletben is aktív fiatalokat. 

Amennyiben a kiszemelt útvonalon beteltek a helyek, fel lehet iratkozni várólistára vagy érdemes választani a még szabad turnusok közül - tájékoztatott az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. Mint írják, jelentkezni április 30-ig van lehetőség. 

2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indultak el a Vándortáborok. Idén összesen 41 útvonalon indulnak el Vándortáborok, melyek közül kettőt először fedezhetnek fel a résztvevők. A négyféle típusban elérhető, többnapos turnusok célja, hogy az általános és középiskolás diákok nyáron is változatos, élményekben és aktivitásban gazdag programon vegyenek részt, és a virtuális világ nélkül kapcsolódjanak ki. Emellett a szálláshelyről szálláshelyre történő „vándorlás” során megismerkednek hazánk természeti és kulturális értékeivel is. 

 

A visszajelzések alapján az osztályok, a résztvevő gyerekek és a pedagógusok számára egyaránt életre szóló élményt jelentenek a természetben együtt megélt pillanatok.

A részvételi díj 49.000 Ft, a hátrányos helyzetű diákok 50%-os kedvezménnyel, 24 500 Ft-ért vehetnek részt. A vándorvezető-képzést elvégzett táborvezetők bruttó 150.000 Ft díjazásban részesülnek.

Az útvonalakkal és a jelentkezéssel kapcsolatban részletek a vandortabor.hu és a vándortáborok tematikus honlapjain (bringasvandor.hu; vizivandor.hu; zarandoktabor.hu; erdeivandor.hu), illetve a nyomtatott és online változatban is elérhető Vándortábor Kisokosban olvashatók.

(Nyitókép: A gyerekek a táborokban megtanulhatják hogyan küzdjék le a saját határaikat. Fotó: vandortabor.hu)

KAPCSOLÓDÓ

A kerékpáros vándortáborok az ország rejtett kincseihez vezetnek – podcast

A nyári szünidő még messze van, de a helyek gyorsan fogynak, érdemes jelentkezni.