Az Accor Hotels vezetői mellett filantróp üzletember, kultúraközi kommunikációval foglalkozó kreatív, interdiszciplináris előadóművész és világhírű televíziós újságíró is színpadra állt a Pullman Hotels and Resorts második globális Pullman xChange elnevezésű eseményén, amelyet Párizsban szerveztek meg június végén. A kétnapos, sodró lendületű programsorozat az emberi kapcsolódások témája köré gyűjtötte a véleményvezéreket, akik előadásokon és workshopokon keresztül osztották meg gondolataikat a világ minden tájáról idesereglett meghívottakkal. Hazánkból egyedüliként munkatársunk vehetett részt az exkluzív eseményen.

A Pullman xChange a szállodamárka tavaly indult eseménysorozata, melynek során a hotelek „élő kulturális platformokká” alakulnak át. A 2025 októberi dubaji debütálást követően a Pullman xChange a múlt héten két napra Párizsba költözött, ahol – a szervezők közleménye szerint – a teljesítmény, a kreativitás és az együttműködés mögött rejlő rejtett erőket vizsgálta. A The House of Beautiful Business nevű kreatív ügynökséggel közösen kidolgozott élmény célja az volt, hogy kihívást intézzen a konvenciókkal szemben, és új eszmecseréket indítson el.

Pullman Montparnasse, háttérben az Eiffel-torony, Fotó: Accor
A Pullman Montparnasse Hotel, háttérben az Eiffel-torony / Fotó: Accor

A 750 szobás, 32 emeletes Pullman Paris Montparnasse-ban zajló eseményen több mint 150 résztvevő gyűlt össze, köztük a nemzetközi média képviselői, influenszerek, kreatív szakemberek és kulturális véleményvezérek. A közreműködők között szerepelt Monika Jiang magánykutató és aktivista; Laura François rendszerszemléletű gondolkodó; valamint Gianpiero Petriglieri, az INSEAD egyetemi docense, akik a vezetéstől és az érzelmi kötődéstől kezdve a rendszerszemléletű gondolkodáson át a kreatív együttműködésig terjedő témákat járták körül.

„A Pullmant mindig is az eszmecserék és az új perspektívák formálták” – emelte ki beszédében Benoît Racle, az Accor prémium márkákért felelős globális elnöke. 

„Most úgy fejlesztjük tovább ezt az örökséget, hogy összekapcsoljuk a történetmesélést, az élményeket, a kultúrát és a vendéglátást. A Pullman xChange életre kelti ezt a jövőképet: olyan tereket hoz létre, ahol az ötletek, a kreativitás és az emberi kapcsolatok természetes módon találkozhatnak. Ez fontos lépést jelent annak újradefiniálásában, hogy mit jelenthet a prémium vendéglátás az utazók új generációja számára.”

 

Benoit Racle, Fotó: Accor
Benoit Racle: A Pullmant mindig is az eszmecserék és az új perspektívák formálták / Fotó: Accor

Japán kézművesség és francia kulinária

A Pullman xChange során a szervezők mindent megtettek, hogy teret engedjenek a gondolatok szabad áramlásának. Az inspiráló előadások mellett a meghívottak különféle workshopokon juthattak hozzá sokszínű információkhoz, interdiszciplináris megközelítésben. Érdekes párosítás volt például Gianfranco Chiccónak, a japán kézművesség és a precizitás összefüggéseiről szóló kultúrtörténeti bevezetője után a Pullman Hotel Montparnasse pastry chefje, Guillaume Vincheneux iránymutatása mellett gyakorolni a pâte à choux (patachou – magyarul kb. citromkrémmel töltött mini képviselőfánk) elkészítését. 

Miután a főcukrász a workshop résztvevőivel egyenként foglalkozott, az elkészült finomságokat Gianfranco útmutatása mellett japán teaszertartás keretében, különlegesen sűrű machateával fogyasztottuk el. 

Pullman Paris Montparnasse, Fotó: Szántó Zoltán
Patachou machateával a Pullman Paris Montparnasse-ban / Fotó: Szántó Zoltán

Egy másik workshop szintén a résztvevők kreatív energiáinak felszabadítását célozta: kollázsokat készíthettünk régi francia magazinok képeinek felhasználásával egy helyi művész felügyelete mellett. A rendezvény fénypontja ugyanakkor a Forráskód felfedése című gálaest volt Lori Baldwin interdiszciplináris előadóművész főszereplésével. 

Miközben a pincérek tökéletes összhangban tálalták a fantasztikusan elkészített fogásokat a 150 résztvevőnek, Lori látványos performansz keretében rántotta le a leplet a forráskód mind a hat eleméről, azaz a Pullman márkaélménye mögött álló filozófiáról. Ezek a következők: képzelet, tudatosság, ritmus, precizitás, odafigyelés és bátorság. 

 

Lori Baldwin, Fotó: Accor
Lori Baldwin performansza a gálaesten / Fotó: Accor

Az üzenet: minden eszmecsere egy utazás

A rendezvényen mutatta be új globális márkakampányát a Pullman, amely – megfogalmazásuk szerint – megerősíti a Pullman pozícióját a világ egyik legprogresszívebb prémium vendéglátóipari márkájaként. 

A Pullman 1859 óta gondolja újra, mit jelent utazni, találkozni és kapcsolódni. A márka új globális kampánya egy egyszerű meggyőződésre épül: minden eszmecsere egy utazás (Every exchange is a trip). A legjelentősebb utazásokat nemcsak mérföldekben mérik, hanem a találkozásokban, beszélgetésekben és a menet közben nyert új nézőpontokban is – erősíti meg a kampány üzenete.

A kampány azt vizsgálja, mi történik, ha a határok elmosódnak és különböző világok találkoznak, a vendéglátást a kreativitás, az együttműködés és a világ újfajta látásmódjának otthonaként újraértelmezve. 

A Dubajban és Bangkokban forgatott új kisfilm túlmutat a hagyományos szállodapiaci történetmesélésen. Ahelyett, hogy kizárólag az úti célokra összpontosítana, az emberi interakciók, a kulturális kontrasztok és a spontán eszmecserék által generált energiát ragadja meg.

 

„E kampány középpontjában az a meggyőződés áll, hogy a tartalmas eszmecserék átalakíthatják a világ megélésének módját” – nyilatkozta Natasha Mohammed, a Pullman globális márkaalelnöke. „A Pullman mindig is az emberek, kultúrák és eszmék kereszteződésében állt, és ez a kampány erre az örökségre épít. A hagyományos vendéglátóipari történetmesélés helyett egy nyílt meghívást szerettünk volna létrehozni a kreativitás, a kíváncsiság és a valódi emberi kapcsolatok pillanataiba.” 

A kampány egy szélesebb körű globális stratégia része, amelynek célja, hogy erősebb kulturális relevanciát és elkötelezettséget teremtsen a vendégélmény minden szakaszában. 

 

A több mint 40 országban jelen lévő, több mint 150 szállodájával és több mint 60 előkészületben lévő új egységével a Pullman továbbra is erősíti jelenlétét a legfontosabb célpontokon Európában, a Közel-Keleten, Afrikában, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben. 

A márka jó úton halad afelé, hogy a következő öt évben átlépje a 200 szállodát és üdülőhelyet magában foglaló határt, amit a kulturálisan beágyazott prémium vendéglátói élmények iránti növekvő kereslet hajt. A közeljövőben folytatódik a márka globális menetelése: hamarosan megnyílik az új-zélandi Pullman Hamilton, a kínai Pullman Nanjing Binjiang és a marokkói Pullman Casa Bouskoura.

 

A rendezvényen lehetőségünk nyílt interjút készíteni Julie White-tal, az Accor európai és észak-afrikai prémium, midscale és economy márkáiért felelős kereskedelmi vezérigazgatójával. A beszélgetést hamarosan elolvashatják oldalunkon. 

 

A Pullman márkáról

A Pullman az Accor – a világ egyik vezető vendéglátóipari csoportja, amely több mint 110 országban több mint 5800 ingatlannal rendelkezik – része. Magyarországon egyetlen szálloda képviseli a márkát, a Nagymező utcában, az egykori Hard Rock Hotel átalakítása után nyitott meg a Pullman Budapest. A Pullman márka által szervezett hasznos eszmecserék sorozata nem zárul le az évente egyszer megrendezett globális Pullman xChange rendezvénnyel, minden régióban tucatnyi úgynevezett aktivációt (activation) rendeznek hasonló céllal. A Pullman Budapestben a tervek szerint szeptemberben kerül sor egy ilyen eseményre.

KAPCSOLÓDÓ

Kétéves a Pullman Budapest Hotel, amely túlmutat a hagyományos szállodai szerepen

Ünnepel az Accor prémium márkájának első magyarországi egysége.