Az oknyomozó portál cikkében kárpótlás nélkül maradt vendégekről, megkárosított szállásközvetítőkről, ki nem fizetett dolgozókról és jelentős adótartozásról írt a Hotel & More Group üzemeltetési szerződéseinek megszűnése nyomán. A társaság helyzetéről és a cikk állításairól Klemm Balázs tulajdonos-vezérigazgató nyilatkozott a Turizmus.com-nak.

„Új nemzetközi projektekkel és innovatív fejlesztésekkel kívánjuk erősíteni európai jelenlétünket” – nyilatkozta ambiciózus terveikről még tavaly decemberben Klemm Balázs, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatója szerkesztőségünknek abban a cikkben, amely a hazai turizmus 50 fontos szereplőjét bemutató kiadványunkban jelent meg róla. 

Akkori közlése szerint a társaság 2025-ben több mint egymilliárd forinttal növelte az előző évi árbevételét, amely így elérte a nettó 10,5 milliárd forintot. 

 

Beszámolt arról is, hogy megállapodást kötöttek a várhatóan 2026-ban megnyíló, 178 szobás Crowne Plaza Katowice üzemeltetésére, valamint szerződést írtak alá a 2027-ben 159 szobával megnyíló Holiday Inn Szeged működtetésére is.

Néhány hónappal később, idén márciusban azonban a társaság már arról tájékoztatott, hogy az elmúlt időszakban több, a Hotel & More Group által üzemeltetett szálloda az üzemeltetési szerződésben meghatározott lejárati időpont előtt visszakerült a tulajdonosokhoz. Közlésük szerint a döntések hátterében elsősorban a tulajdonosi oldalon bekövetkezett stratégiai irányváltások, illetve a piaci környezet változásai álltak.

Az Átlátszó oknyomozó portál e héten megjelent friss cikkében ehhez képest már 100 millió forintot meghaladó adótartozásról, kárpótlás nélkül maradt ügyfelekről, megkárosított szállásközvetítőkről és ki nem fizetett alkalmazottakról írt.

A kialakult helyzetről és annak hátteréről lapunk megkereste Klemm Balázst, aki a szerződések felmondásával és az abból fakadó pénzügyi nehézségekkel magyarázta a történteket.

„Húszéves üzemeltetési szerződésünk volt öt szállodára, amelyet két és fél év után felmondtak a tulajdonosok. A szerződések felmondása következtében likviditási nehézségek alakultak ki a társaságnál, az ügy pedig jogi útra terelődött – mondta. 

 

Hozzátette, jelenleg ügyvédje tanácsára nem akar több kérdésünkre válaszolni, mert befolyásolhatja a jogi ügy kimenetelét.  

„A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy külső tőkét vonjunk be a cégbe, és igyekszünk az ügyfeleinket és szálláshely-közvetítő partnereinket kielégíteni, amíg a jogi eljárás zajlik” – nyilatkozta Klemm Balázs.

A sajtóban megjelent adótartozással és a rendezetlen bérekkel kapcsolatos állításokat ugyanakkor a tulajdonos-vezérigazgató cáfolta lapunknak.

 

Klemm-Balazs-2026-foto-Dombovari-Judit, Fotó: Dombóvári Judit
Klemm Balázs, a Hotel & More Group tulajdonso-ügyvezetője / Fotó: Dombóvári Judit

Elmondása szerint a Hotel & More Group korábban 22–24 hazai és külföldi szállodát üzemeltetett, és Klemm Balázs tájékoztatása szerint jelenleg is vannak működő szállodáik. 

Arra a kérdésünkre, hogy a korábbiakkal ellentétben most miért nem láthatók a társaság weboldalán az általuk üzemeltetett szálláshelyek, azt válaszolta: jelenleg a cég átstrukturálásán dolgoznak.

 

„Nem akarok visszavonulni a szállodaiparból” – szögezte le Klemm Balázs. Hozzátette: a központból nyolc munkatársat el kellett küldenie, a megmaradt dolgozókkal pedig új alkalmazotti struktúrában tervezi folytatni a működést.

 

Átlátszó: több tucat károsult maradt a Hotel and More után

Az Átlátszón minap megjelent cikk szerint több vendég és szállásközvetítő is anyagi kárt szenvedett, miután a Hotel and More Zrt. által korábban működtetett szállodák új üzemeltetői nem fogadták el a már kifizetett foglalásokat és utalványokat. 

A lapnak nyilatkozó vendégek arról számoltak be, hogy belföldi szállodákba szóló, előre kifizetett foglalásaikat az érkezés előtt nem sokkal törölték üzemeltetőváltásra hivatkozva. Az érintetteket jellemzően a korábbi üzemeltetőhöz, a Hotel and More Zrt.-hez irányították, ám többen azt állították, hogy a társaságot telefonon és e-mailben sem tudták elérni, illetve megkereséseikre nem kaptak érdemi választ. 

A károk összege néhány tízezer forinttól több százezer forintig terjedt. Egyes vendégeknek alternatív szálláshelyet ajánlottak, ezek igénybevétele azonban nem minden esetben valósult meg. Többen a fogyasztóvédelemhez, a kormányhivatalhoz vagy a rendőrséghez fordultak, mások banki chargeback eljárással próbálták visszaszerezni a pénzüket. Ez néhány esetben sikerrel járt, mások követelése továbbra is rendezetlen.

 

Az ügy a szállásközvetítőket is érintette. A Bónusz Brigád közlése szerint előzetesen nem kapott tájékoztatást az üzemeltetőváltásról, miközben a vendégektől beszedett összegeket már továbbította a korábbi üzemeltetőnek. A társaság megkezdte a vásárlók kompenzációjának előkészítését, és jogi lépéseket tett követelései érvényesítésére.

A Maiutazas.hu és a Szallas.hu szintén több panaszról számolt be. Tájékoztatásuk szerint az ügyek többségét alternatív szálláshely biztosításával vagy pénzbeli kompenzációval már rendezték, néhány eset azonban még folyamatban van.

Az Átlátszó a 24.hu április eleji cikkére hivatkozva azt is felidézi, hogy a Hotel and More Zrt.-vel kapcsolatban korábbi munkavállalói – többek között a társaság által üzemeltetett noszvaji Oxigén Family Hotel, a soproni Lővér Hotel és egy hévízi szálloda dolgozói – részéről is érkeztek panaszok ki nem fizetett munkabérek és végkielégítés miatt. 

(Nyitókép: Klemm Balázs / Fotó: Dombóvári Judit)

KAPCSOLÓDÓ

Klemm Balázs a szezonról és a szállodaipar kihívásairól – podcast

A Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatója a idei trendekről, programokról, árakról és a szállodaipar kihívásairól nyilatkozott.