114 szobás szállodát épít a ’60-as és ’70-es évek életérzésével a debreceni Dryvit Profi Kft. A hotel szobáit már évekre előre lekötötték.
A cég az 1950-es években épült Gördülőcsapágy (Göcs) gyárának egyik régi épületét alakítja át háromcsillagos hotellé, amely a tervek szerint 2025 januárjában nyílik meg
– írja a Dehir.hu.
Bana László, a Dryvit Profi Kft. ügyvezetője a Debrecen Televízió műsorában elmondta, a legnevesebb német autógyár, a BMW érkezésének hírére megnézték, milyen szolgáltatásokra lenne leginkább szükség. Ennek okán több szálláshelyet alakítottak már ki, s ebbe a fejlesztéssorozatba illeszkedik a háromcsillagos Stay-Loft is Debrecenben, a Kassai úton.

Az ügyvezető szavai szerint az elmúlt években épült szálláshelyeik 100 százalékosan ki vannak adva, és a legújabb, háromcsillagos szálloda 114 szobáját is négy és fél évre előre lekötötték.
Az újonnan kialakított szálloda retró berendezéseivel és nosztalgikus hangulatával a ’60-as, ’70-es évek életérzését idézi majd fel, ami a videóból is látszik.
(Borítókép: A Stay-Loft lobbyja (látványterv) / Fotó: Dryvit Profi Kft.)

