Szállodai értékesítési stratégiájának erősítése, működési hatékonyságának növelése és szállodái piaci pozíciójának megszilárdítása érdekében az Accent Hotels öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.

A Magyarországon és Ausztriában közel 30 szállodát üzemeltető Accent Hotelsnél az új struktúra keretében öt nagy tapasztalattal és széleskörű szakértelemmel rendelkező értékesítési vezető kollégát vontak be új és meglévő szállodáik értékesítésének irányításába azzal a szándékkal, hogy célorientált tudásukkal és kreativitásukkal garantálják a hotelek bevételnövekedését, valamint a vezetésük alatt dolgozó munkatársak szakmai fejlődését is támogassák – tájékoztatták lapunkat.  

„Cégünk egyik legnagyobb értékének a magas szintű szakmai munkát tartjuk és törekszünk a kollégáink tehetségének gondozására, szaktudásuk bővítésének támogatására. A karrierlehetőségek az Accent Hotels fejlődésével és portfóliójának növekedésével egyre gazdagodnak, melynek újabb mérföldköve az átalakuló értékesítési szervezeti felépítés, melyben a multi-hotel sales director pozíció új és izgalmas kihívást jelent a tapasztalt, de eddig lokálisan egy – illetve esetenként két – szálloda értékesítéséért felelős kollégáinknak. Az átszervezett struktúra keretein belül létrehozott multi-hotel sales director pozícióba belépő kollégák szakmai felettese szállodaláncunk központi értékesítési vezetője” – nyilatkozta Kerek Péter, a szállodaüzemeltető cég stratégiáért felelős ügyvezető-helyettese az átszervezés fontosságáról.  

 

Íme az öt multi-hotel sales director

Fehérvári Györgyi 15 éves osztrák szállodaértékesítési tapasztalattal a háta mögött 2017-ben csatlakozott az Accent Hotels-hez a Club Hotel am Kreischberg szálloda értékesítési vezetőjeként. Azóta a vállalat folyamatosan bővítette osztrák portfólióját, amely ma már hat szállodát és egy apartmanházat foglal magába. Képviselt szállodák: Club Hotel am Kreischberg, Artmur Apartment, Aiden by Best Western @ Stadtgut Hotel Steyr, Hotel Bruggwirt, Sporthotel Cristall, Hotel Tia Monte Nauders.

Elérhetőségei:
E-mail: [email protected]  
Telefon: +43 660 3421 390 

Fehérvári Györgyi, Fotó: Accent Hotels
Fehérvári Györgyi (Fotó: Accent Hotels)

 

Kmetz-Hornyák Csilla immár 15 éve erősíti az Accent Hotels csapatát, széleskörű tapasztalatot szerezve az értékesítés területén és a budapesti szállodapiacon. A T62 Hotel értékesítését a 2019-es nyitása óta vezeti, hozzájárulva a szálloda piaci sikeréhez. Képviselt szállodák: T62 Hotel, Monastery Boutique Hotel Budapest, Hotel Bristol Budapest, 12 Revay Hotel.

Elérhetőségei: 
E-mail: [email protected]
Telefon: + 36 30 290 8035 

Kmetz-Hornyák Csilla, Fotó: Accent Hotels
Kmetz-Hornyák Csilla (Fotó: Accent Hotels)

 

Pusztai – Szőry Anett pályafutását recepciósként kezdte, majd revenue menedzserként szerzett tapasztalatot. 2014 óta az Art Hotel Szeged értékesítési vezetője, amely mellett az Aranyhomok Business - Wellness Hotel újbóli piacra vezetéséért is felelt, sikeresen megerősítve annak pozícióját a hazai piacon. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán is tanít, ahol célja, hogy gyakorlati tudásával segítse a jövő szállodaipari szakembereit. Képviselt szállodák: Art Hotel Szeged, Aranyhomok Business-Wellness Hotel, Hotel Narád, további folyamatban lévő projektek.

Elérhetőségei:
E-mail: [email protected]
Telefon: +36 30 416 47 04 

Pusztai-Szőry Anett, Fotó: Accent Hotels
Pusztai-Szőry Anett (Fotó: Accent Hotels)

 

Rajki Dóra 2014-ben recepciósként csatlakozott a szállodalánchoz, körültekintő és fáradhatatlan munkáját elismerve egy évvel később MICE Sales Managerként, 2019-től pedig értékesítési vezetőként folytatta munkáját. Az elmúlt években a Corso Hotel Pécs, az Ambient Hotel & AromaSpa és a dobogókői Cardoner Hotel és Konferenciaközpont piaci pozicionálásában, valamint értékesítés és marketing stratégiájának kidolgozásában is kulcsszerepet játszott. 2025 februárjától a Kenese Bay Garden Resort & Conference értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását, ahol komplex gondolkodásával és piaci tapasztalatával támogatja a szálloda fejlődését. Képviselt szállodák: Kenese Bay Garden Resort & Conference, Corso Hotel Pécs, Cardoner Hotel 

Elérhetőségei:
E-mail: [email protected]
Telefon: +36 70 650 4848 

Rajki Dóra, Fotó: Accent Hotels
Rajki Dóra (Fotó: Accent Hotels)

 

Takács Barbara 2015 óta az Accent Hotels munkatársa, a Gotthard Therme Hotel & Conference nyitásánál szerzett értékes tapasztalatokat az értékesítés és marketing területén. 2019-től a szálloda értékesítési csapatának vezetőjeként meghatározó szerepet vállalt annak piaci sikerében, amelyet több szakmai díjjal is elismertek.  Új szerepkörében határon túlnyúló feladatokban is kamatoztathatja ismereteit. Képviselt szállodák: Gotthard Therme Hotel & Conference, Hotel Xylophon.

Elérhetőségei:
E-mail: [email protected]
Telefon: +36 30 697 1462 

takacs-barbara, Fotó: Accent Hotels
Takács Barbara (Fotó: Accent Hotels)

 

KAPCSOLÓDÓ

Családbarát, határmenti szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója

A négycsillagos hotel közvetlen átjárást biztosít Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.