Jogászként indult, majd családi vállalkozásukban a turizmus felé fordult Varga Katalin, aki ez év áprilisa óta a Magyar Kempingszövetség elnökeként dolgozik a hazai kempingturizmus láthatóbbá tételén. A szakember a kempingekben rejlő lehetőségek és a szállástípus kihívásai mellett arról is beszélt interjúnkban, miért hisz az együttműködés erejében.

Fiatalkorában milyen pályára készült, és volt-e előjele annak, hogy karrierjét részben a turizmusnak szenteli?

Őszinte leszek, nem szerepelt a terveim között a turizmus. Tizennyolc éves koromig etológus akartam lenni, aztán tizennyolc évesen inkább környezetvédelmi jogot akartam tanulni, így kerültem a pécsi egyetem jogi karára. A képzés közben amerikai ösztöndíjat nyertem, ahol a környezet és a fejlődés kapcsolatát kutattuk, főként a harmadik világ országainak példáján. Rendkívül izgalmas fél év volt, amelyet még emlékezetesebbé tett, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást éppen Washington DC-ben éltem át. Diplomázás után a pécsi egyetem pénzügyi jogi tanszékén maradtam, ahol egyre inkább az kezdett foglalkoztatni, hogyan lehet a gazdasági ösztönzőket és az adókat társadalmi, környezetvédelmi célok szolgálatába állítani. Közben a pénzügyi és üzleti összefüggéseket is mélyebben szerettem volna megérteni, ezért 2006-ban MBA-diplomát szereztem a Közgázon. Üzleti tanulmányaim csúcsát a nemzetközi üzleti diploma megszerzése jelentette Oxfordban 2025-ben.

2009 óta a Pannova Csoport vezérigazgatója. Milyen üzletágak tartoznak a cégcsoporthoz?

2009-ben kezdtem el aktívan dolgozni az édesapám által alapított Pannova Csoportban. A sokszínű portfólióval rendelkező családi vállalkozás szemlélete azóta is meghatározó számomra: mindenben a szinergiákat keresem. 

Ma a turizmus a húzóágazatunk. Évente mintegy 200 ezer vendégéjszakát kezelünk, miközben a kempingek területben is jelentős méretet képviselnek, hiszen összesen 20-22 hektárt menedzselünk. A portfóliónkhoz tartozik a Thermal Camping Zalakaros, a zamárdi Mirabella Camping, a siófoki Aranypart Camping & Apartments, valamint a Platán Garden and Rooms apartmanszálloda Zamárdiban. 

 

Az ipari parki üzletágban szintén nagy területeket menedzselünk, körülbelül 80 hektáron, Pécsett. A Pannova Csoport üzleti tanácsadással is foglalkozik több mint negyven éve. 

2016 óta ön a cégcsoport turizmusfejlesztési vezetője. Hogyan épült fel turisztikai üzletáguk?

A ránk jellemző módon turisztikai portfóliónk is szervesen alakult. A kempingek üzemeltetését kezdetben más végezte, lépésenként vettünk át egy-egy feladatot, így én is lépésről lépésre, nagy szakértelemmel rendelkező kollégáktól tanulva ismertem meg az üzletágat. Ez így volt jól: hosszú időbe telt, mire összeraktuk a rendszert, megértettük a folyamatokat és utánajártunk a részleteknek. Az évek alatt egy stabil, hatékony szervezeti struktúrát sikerült kialakítanunk, és az üzleti modellünknek nagyon jó az értékmegtartó képessége. Közben összeállt egy kiemelkedően erős csapat is. Számíthatunk egymásra, távolról is jól dolgozunk együtt, és szinte bármilyen feladattal megbirkózunk. A rendszerünk rendkívül rugalmas, elég horizontális, a hierarchiánk nem fix, ami nagy előny, hiszen a turizmusban nincs végállapot, mindig van mit finomítani, fejleszteni. 

Varga Katalin, Fotó: Fabinyi Nóra
Varga Katalin. Fotó: Fabinyi Nóra

Mi adja ma a szálláshelyeik működésének erejét?

A turizmusban is a hosszú távú értékek előtérbe helyezése határozza meg a gondolkodásomat. Számít az is, hogy kívülről érkeztem az iparágba, emiatt más szempontból nézek a szokásokra, az adatokra és a kimutatásokra. Ez a szemlélet a működésünkben is megjelenik: folyamatosan mérjük, mi működik, és ennek alapján fejlesztünk tovább. Rendkívül előnyös, hogy a kempingturizmus gyors iterációs sebességgel rendelkezik, legkésőbb fél éven belül látjuk, hogy egy ötlet működött-e vagy sem. Így tudunk folyamatosan megújulni, ami számomra nagyon motiváló. 

Jó példa erre a saját mosoda, ami nagyon bevált, ezért tovább is fejlesztettük. Így télen is meg tudjuk tartani a mosónőket: szezon után a tölteteket és a függönyöket mossák. Munka van bőven, hiszen csak az Aranypart Camping & Apartmentsben 99 házunk van: 52 faház négy- és nyolcszemélyes egységekkel, a többi pedig mobilház. Itt is lépésről lépésre haladtunk. Az első évben létrehoztuk és bérbe adtuk a mosodát, a másodikban már saját üzemeltetésbe vettük, a harmadikban pedig kialakítottuk hozzá az új munkaerő-struktúrát és az egész éves működést. 

Vannak kisebb fejlesztések is, amelyek nagyon jól működnek, mint például a kutyás strand. Ugyanakkor több ötletet elvetettünk: megszüntettük az elektromosroller-kölcsönzést, nem engedtünk be fesztivált a területre, és egyelőre rendezvénysátrat sem állítottunk fel. A Green Key rendszerbe való belépést is mérlegeltük, a minősítés azonban olyan adminisztrációs teherrel és költséggel jár, amit végül nem vállaltunk, bár az irányokat követjük. 

 

2026 áprilisában lett a Magyar Kempingszövetség első embere. Mik a legfontosabb feladatok az érdekképviselet számára?

Azért dolgozom, hogy a kempingturizmus a valós értékének megfelelő figyelmet kapjon a szakmában, a közbeszédben, az oktatásban és minden egyéb fórumon. Magyarországon a kempingezés kisebb arányt képvisel a vendégéjszakákban, mint az Európai Unióban, ahol ez 14 százalék körül van. A szegmens azonban nagyobb ütemben növekszik, mint a turizmus átlagos növekedése, és hazánk az adottságai alapján ennél jóval nagyobb szeletet is kihasíthatna ebből a piacból a jelenleginél. Ez azért is fontos, mert ugyan alacsonyabb átlagos szobaárral dolgozunk, de jó gazdálkodással nagyobb profitráta mellett lehet működni. Itthon a pontos számokkal is gond van, az NTAK és a KSH adatai között nagy az eltérés, megbízható adatok nélkül azonban nem lehet valódi adatalapú döntéshozatalról beszélni. 

Fontos, hogy a kempingturizmus erősebben jelenjen meg az oktatásban is. Egy kemping ugyanis egészen más jellegű feladatokat ad, mint egy hagyományos szálloda. Nálunk egy-egy napon akár 400-450 érkezést is kezelni kell, és önmagában a terület mérete is komoly üzemeltetési kihívást jelent. 

Változásokat szeretnénk eszközölni a jogi keretrendszerben és az irányítás szervezetében is. A legtöbb probléma az adminisztrációs terheknél van, de nehezíti az életünket az is, hogy szálláshelyeink sokszor nem férnek bele egyetlen kategóriába. Érdemes lenne finomítani a minősítési rendszert, és ki kell alakítani a lakókocsi-megállóhelyek létesítésének jogszabályi kereteit, hiszen a műfajban óriási potenciál van. 

 

Itthon még mindig él egy rossz sztereotípia a kempingekről, külföldön pedig kevésbé ismert Magyarország kempingkínálata. Ezért kétféle marketingstratégiát szeretnék összeállítani: egyet a belföldi, egyet pedig a külföldi utazóközönség számára. Emellett fontosnak tartom, hogy elkészüljön a kempingturizmus átfogó stratégiája, amely iránymutatásként, keretstratégiaként szolgálhat az ágazat számára. 

Megvan mindehhez a potenciál a kempingszövetségben?

Jelenleg 33 tagunk van, ami kevés ahhoz képest, hogy a KSH adatai szerint 270, az NTAK nyilvántartása szerint pedig 180 kemping működik Magyarországon, de az egész szakmáért dolgozunk. A tagok többsége lelkesen segíti a munkát. Fontos célunk, hogy növeljük a taglétszámot, és a meglévő tagokat is aktívabban bevonjuk a közös feladatokba, hiszen az iparágban bőven megvan a potenciál.

Mitől különleges műfaj a kemping, és mik a sajátosságai?

Az egyik a rendkívüli sokszínűség. Egészen más karaktere van egy erdei, egy vízparti, egy termál-, egy városi vagy egy attrakcióhoz kötődő kempingnek, és ide tartoznak a fesztiválokon működő ideiglenes kempingek is. De egy-egy kempingen belül is nagyon sokféle szálláshely jelenhet meg: bungaló, menedékház, saját sátor, telepített sátor, apartman vagy mobilház. Ennek hozadéka, hogy a kempingek ellenállóképesebbek, hiszen egyszerre sokféle vendégtípusra tudnak támaszkodni, és a kapacitásaikat is rugalmasan kezelik. A változásokhoz könnyebben alkalmazkodnak, ráadásul olyan vendégszegmenseket is elérnek, amelyeket más szálláshelytípusok nem, vagy csak korlátozottabban. 

Erősen kapcsolódnak a helyi gazdasághoz, emiatt a kisebb desztinációk és települések számára jó kiugrási lehetőséget jelenthetnek. További előny, hogy a méretgazdaságosság ebben a szegmensben sokkal tágabb skálán mozog, mint más szálláshelytípusnál. A kempingezés ráadásul természetközeli, rugalmas, közösségi élményekkel teli nyaralást ad, ami nagyon jól illeszkedik a mostani turisztikai trendekhez.

 

A szakmai céljait részletesen megismerhettük. Mit árul el az olvasónknak önmagáról? 

Három gyermekem van, 13, 16 és 18 évesek, ezért a közös családi vacsorák fontos pillérei a napi időbeosztásomnak. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, a stratégiai gondolkodást például már felnőttként sajátítottam el. Több mint negyven éve kötődöm a lovassporthoz: nemzetközi bíróként, versenyzőként és edzőként is dolgoztam. A távlovaglás sokat formált a személyiségemen, komoly önismeretre tanított, és a vezetői szemléletemre is nagy hatással volt. A lovaktól tanultam meg, hogy együtt mindig többre vagyunk képesek, mint külön-külön, hiszen 120-160 kilométert csak egymással együttműködésben lehet teljesíteni!

Életút:

Varga Katalin 2009 óta a Pannova Csoport vezérigazgatója, 2016-tól pedig a cégcsoport turizmusfejlesztési vezetőjeként három kempingből és egy szállodából álló portfólió stratégiai irányításáért felel. Korábban ügyvédként, egyetemi oktatóként is dolgozott. Idén április óta a Magyar Kempingszövetség elnöke.

Az interjú eredetileg a Turizmus.com Magazin július-augusztusi számában jelent meg. Ha még nem jár Önnek lapunk, ezen a linken megrendelheti. 

KAPCSOLÓDÓ

NDK-s turisták, kemping, kertmozi: retrókiállítás repít vissza a régi balatoni nyarakhoz

A látogatóktól kölcsön vagy ajándékba kapott tárgyakkal és emlékekkel rendezték be a ma nyíló időszaki kiállítást.