A szakember több mint húsz év környezetvédelmi tapasztalattal, nemzetközi szakpolitikai, kutatói és civil háttérrel veszi át a természetvédelmi szervezet vezetését.

Vetier Márta személyében olyan szakember érkezik a WWF Magyarország élére, aki több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelem területén. Doktori fokozatát környezetpolitikából szerezte, pályafutása során pedig a civil szervezeti munka, a szakpolitikai tanácsadás, a vezetői szerepkörök és a tudományos kutatás területén is meghatározó szerepet vállalt.

A civil szférában tizenöt éven át dolgozott szakpolitikai, stratégiai tanácsadói és vezető pozíciókban. Munkája során hazai, közép- és kelet-európai, valamint európai szinten foglalkozott környezetpolitikai kérdésekkel, különös tekintettel az éghajlatvédelemre, a biológiai sokféleség megőrzésére, a fenntartható mezőgazdaságra, valamint a civil társadalom demokratikus döntéshozatalban betöltött szerepére. Ezt követően öt éven keresztül kutatóként dolgozott osztrák és svéd egyetemeken, ahol tovább mélyítette szakmai ismereteit és nemzetközi tapasztalatait.

Vetier-Marta-Foto-Barcza-Vetier-Benedek, Fotó: Barcza-Veiter Benedek
Vetier Márta, a WWF Magyarország új igazgatója (Fotó: Barcza-Veiter Benedek)

A WWF Magyarország közlése szerint igazgatójaként Vetier Márta célja, hogy a szakmai hitelességre építve tovább erősítse a WWF Magyarország társadalmi relevanciáját és stratégiai partnerségeit, hozzájárulva a hazai természetvédelmi szakpolitika alakításához.

A szakember 2026 szeptemberében kezdi meg munkáját a WWF Magyarország élén.

KAPCSOLÓDÓ

Az óceánok fenntarthatóságáért működik együtt a Novotel és a WWF

A Novotel több mint 600 szállodájában támogatja a fenntartható tengeri élelmiszerek fogyasztását, a képzést és a természetvédelmet.