Kétszáz évvel ezelőtt, 1825 júliusában rakták le a berlini Múzeumsziget alapkövét. A jubileumot öt éven át számos eseménnyel és kiállítással ünnepli a német főváros.
Egy világörökségi cím, öt múzeum, és évente több millió látogató: a berlini Múzeumsziget egyedülálló intézménynek számít a német és a nemzetközi múzeumi palettán egyaránt. Alapkövét éppen 200 évvel ezelőtt, 1825 júliusában rakták le. A német főváros ebből a különleges alkalomból az elkövetkező öt évben számos eseménnyel és időszaki kiállítással tiszteleg az öt múzeum előtt.
Következzék néhány érdekesség a Múzeumsziget elmúlt 200 évéből:
Jelen és múlt
- Az első épület, a Régi Múzeum (Altes Museum) alapkövét 1825. július 9-én rakták le a Spree folyó szigetén. Az építőmester a híres várostervező és építész, Karl Friedrich Schinkel volt. A múzeum öt évvel később nyitotta meg kapuit, Berlin első múzeumépületeként és a Múzeumsziget magjaként.
- Öt múzeum, öt korszak: a Régi Múzeum után az Új Múzeum (Neues Museum) 1859-ben, a Régi Nemzeti Galéria (Alte Nationalgalerie) 1871-ben, a Bode Múzeum 1904-ben, a Pergamon Múzeum pedig 1930-ban nyitott meg. Így az öt múzeum nemcsak az emberiség több ezer éves történetét mutatja be gyűjteményeivel, hanem száz év múzeumépítészetéről is tanúskodik.
- A legújabb épület a Múzeumszigeten a 2019-ben átadott James Simon Galéria. A brit sztárépítész, David Chipperfield által tervezett épület nemcsak modern látogatóközpont, hanem rendszeresen elsőrangú kiállítások helyszíne is.
- 2021 júliusa óta saját metróállomása van a Múzeumszigetnek. Az U5-ös metróvonal állomásának éjkék színű mennyezetét 6662 fénypont díszíti, ami a csillagos égboltot idézi.

Múzeumok és gyűjtemények
- A berlini Múzeumsziget 1999 óta az UNESCO világörökség része. A világörökségi bizottság indoklásai között szerepel, hogy az épületegyüttes a modern múzeumi építészet több mint egy évszázados fejlődését szemlélteti.
- 2023-ban összesen 2.573.641 látogató fordult meg az öt múzeumban, ami több mint fele a berlini állami múzeumok összesen 4,4 millió látogatójának.
- A Múzeumsziget vélhetően legismertebb kiállítási tárgya, Nofertiti világhírű mellszobra az Új Múzeumban látható. Emberek százezrei özönlenek minden évben a múzeumba, hogy megcsodálják.
- A legnagyobb és legnehezebb kiállítási tárgy a Pergamon Múzeumban áll: ez a római császárkorból származó milétoszi piackapu, amelynek csak az eredeti részei összesen 750 tonnát nyomnak.
- A Pergamon-oltár átfogó felújítás után 2027-től lesz ismét látogatható. Az érdeklődők addig is a „PERGAMON. Az ókori metropolisz remekművei és Yadegar Asisi 360°-os panorámája” című kiállításon utazhatnak vissza az i. sz. 129-es évbe. A régészekkel együttműködve kialakított panoráma életre kelti a hellén metropoliszt.
Fürdőház, ivócsarnok és filmes díszlet: meglepő érdekességek
- A szigeten kb. 1805 és 1865 között állt a Welper Fürdőház, amelynek névadója Georg Adolph Welper berlini városi fizikus, Berlin újkori fürdőkultúrájának megalapítója volt.
- Történelmi ivócsarnok: az 1883-ban megnyílt és 54 évvel később bezárt Kolonnaden Bár a maga korában népszerű találkozóhely volt. A koncepció az elmúlt években újjáéledt, és a bár idén júniustól augusztusig is várja az érdeklődőket moderált beszélgetésekkel, zenei mixekkel és hűsítő italokkal.
- A Múzeumsziget nemcsak rendszeres helyszíne a filmfesztiváloknak, hanem maga is szerepel filmekben. Épületei látványos díszletként szolgálnak olyan filmek, dokumentumfilmek és sorozatok számára, mint A könnyek királynője (Queen of Tears) című koreai sikersorozat vagy A vezércsel (The Queen’s Gambit) című Netflix-minisorozat.
- A kultúra rajongói számára a jubileumra a Berlin WelcomeCard Museumsinsel az ideális belépőjegy: szabad belépést biztosít a Múzeumsziget összes múzeumába, valamint ingyenes utazást a berlini buszokon és metrókon.
KAPCSOLÓDÓ
Októberben évekre bezár a berlini Pergamon Múzeum
A Pergamon-oltárt 2027-től már újra láthatja a nagyközönség, de például az Istár-kaput csak 2037-ben.
(Forrás: Visit Berlin, Nyitókép: 123rf.com)
