A 8 napos úton közel 2500 kilométert tettünk meg, megismerve Törökország egészen különböző arcait: láttunk csodálatos építményeket, az isztambuli palotáktól és mecsetektől Epheszosz romjain át Kappadókia föld alatti városáig, megcsodáltuk Pamukkale hófehér mészkőmedencéit, és leróttuk tiszteletünket II. Rákóczi Ferenc rodostói emlékházánál is.

Érdemes takarókkal, nyakpárnával felszerelkezni, hiszen a hosszú buszút fárasztó, azonban az útközben látott és tapasztalt csodálatos kulturális, kulináris, építészeti és természeti örökség bőven kárpótolja ezért az utasokat. A mecsetekbe, szent helyekre csak hosszú, vállat és lábat egyaránt takaró ruhában, nőknek fejkendőben lehet belépni, így egy könnyebb kendő, stóla is javasolt, ami a nagy melegben, árnyék híján, a régészeti emlékeknél is jól jön.

Kalandozás Isztambul zegzugos utcáin

A reggeli, ferihegyi indulásnak köszönhetően az első délutánt már Isztambul felfedezésével tölthettük. Itt csatlakozott hozzánk helyi idegenvezetőnk, Halil, aki tökéletes magyar nyelvtudással és egészen elképesztő történelmi ismereteivel vezetett végig bennünket Törökország látnivalóin a következő nyolc napban. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a hatalmas város 720 városrészt és 39 kerületet számlál, s ezekben összesen 3300 mecset magasodik – nem csoda, hogy a müezzinek imára szólító énekét minden apró utcában hallhattuk naponta ötször.

Elsőként a szállodánk közelében található Szulejmán mecsetet néztük meg. A hatalmas, minaretekkel díszített imahelyeket győztes hadjáratból hazatérve, hadizsákmányból emelték 1551-ben, így nem kizárt, hogy magyar pénz is „segítette” az elkészültét, bár idegenvezetőnk szerint a zsákmány valószínűleg az Oszmán Birodalmat leginkább kiterjesztő szultán keleti hadjáratából származik. A maga korában építészeti újdonságnak számított, hogy ez volt az első, négy minarettel rendelkező mecset. Azért is különleges, mert az imahelyet körülvevő teljes komplexum– iskola, könyvtár, kórház, törökfürdő, karavánszeráj – máig fennmaradt. Az udvarából csodás kilátás nyílik a Boszporuszra és az Aranyszarv-öbölre, és itt található Szulejmán szultánnak és kedvenc feleségének a türbéje (sírhelye) is.

A város macskaköves utcáin kalandozva végül a Grand Bazaarban zártuk a napot, ez a világ egyik legnagyobb fedett piaca, ahova összesen 26 kapun keresztül léphetünk be. A bazár magját még a 15. században építették, kezdetben raktárépületként használták, azonban ahogy a környezete beépült, folyamatosan befedték az utcákat, kialakítva a piac mai képét. Szinte nincs olyan, amit itt nem lehet kapni, ékszerekkel, szőnyegekkel és egyéb kézműves termékekkel, ruhákkal egyaránt kereskednek, területén ma közel 60 utcában 3000 bolt található, így a turista könnyen eltévedhet benne. A kereskedők naponta akár 400 ezer potenciális vevőt is fogadnak, akiknek azt ajánlják, mindenképpen alkudjanak, azonban hasznos információ az is, hogy a portékák nagy részét a környező Bazárnegyedben sokkal jobb áron lehet megvásárolni, mint bent.

Másnap Isztambul óvárosát fedeztük fel. Egyik legismertebb épülete, az Hagia Sophia mecset a muszlimok és a keresztények számára is fontos szimbólum, UNESCO-világörökség a történelmi belváros részeként. Bizánci ortodox templomnak épült, és a sevillai katedrális 1504-es megépítéséig a világ legnagyobb egyházi építményének számított. Az oszmánok 1453-ban, Konstantinápoly elfoglalása után mecsetté alakították át. 1934-ben lett múzeum, és akként is működött egészen 2020 nyaráig. Az Hagia Sophiát ekkor nyilvánította ismét mecsetté Recep Tayyip Erdogan török elnök, s az utóbbi években ingyenesen megtekinthető volt, mint kulturális műemlék. 2024-től azonban a külföldi látogatóknak újra belépődíjat kell fizetni, így a mecsetet csoportunk csak kívülről csodálta meg. 

Helyette viszont megtekintettük a Kék mecsetet belülről is, melyet több éves felújítás után, tavaly nyitottak meg újra a turisták előtt. Eredeti neve Ahmed szultán mecsetje, azonban belső díszítése, a kék csempék miatt a látogatók inkább Kék mecsetként emlegetik. Ez az egyetlen hat minarettel rendelkező imahely a városban és a felújításnak köszönhetően gyönyörű képeket lehet róla kint és bent is készíteni.

Az isztambuli városnézés kihagyhatatlan része a Topkapi szultáni palota, amely egészen 1853-ig szolgált az Oszmán Birodalom adminisztratív központjaként. Építését még a nagy hódító szultán, II. Mehmed uralkodása alatt kezdték meg, 1465-ben adták át. A palotából nagyszerű kilátás nyílik az Aranyszarv-öbölre és a Márvány-tengerre is. Jelenleg négy udvara múzeumként működik, ahol porcelán- és üvegedények, oszmán kori öltözékek, fegyverek, ékszerek és szent tárgyak láthatók, Mohamed próféta köpenyét, kardját és egyik fogát is itt őrzik ereklyeként. 

A különböző udvarokba hatalmas kapukon keresztül juthatunk be. Megtekintettük többek között a háremet, ahol a szultán anyja, feleségei, ágyasai és gyermekei laktak – csak ez a palotarész közel 300 szobából állt és 500 személynek adott otthont, köztük a háremben dolgozó kasztrált férfiaknak, az eunuchoknak is. Megnéztük azt a termet is, ahol hajdan a szultán tanácsadói összegyűltek, hogy megvitassák a birodalmat érintő kérdéseket. 1853-ban a sokkal modernebb Dolmabahçe-palotába költözött át teljes udvartartás, így a Topkapi elvesztette központi szerepét.

A nap lezárásaként fakultatív hajókirándulásra indultunk a Boszporuszon, ahol a tengerről is megcsodálhattuk Isztambul európai és ázsiai oldalát, benne a Galata-tornyot, az Aranyszarv-öblöt és természetesen a Boszporusz hidat.

Hőlégballonok szállnak a tündérkémények felett

Isztambulból Kappadókia felé vettük az irányt. Útközben megálltunk a fővárosban, Ankarában, hogy megnézzük az Anatóliai Kultúrák Múzeumát, ahol többek között paleolitikus, neolitikus, hatti, hettita, fríg, római és lidiai kincsekből összeállított kiállítás látható. Innen érkeztünk Törökország egyik legizgalmasabb vidékére, ahol a felkelő nap fényében minden hajnalban – ha az időjárási körülmények engedik – mintegy kétszáz hőlégballon száll fel utasaival, hogy felülről is megcsodálhassák az úgynevezett tündérkémények által uralt sziklás tájat. Fakultatív programként a bátrabbak ki is próbálhatták a repülést, ennek ára az évszaktól, a szolgáltatótól és az érdeklődők számától függően változik, nyár elején átlagosan 310 eurót kértek a programért. Mivel hajnali programról van szó, a nap további része megmarad Kappadókia többi csodájának felfedezésére. A tájat alapvetően a vulkáni tevékenység alakította ki, a kitörések után lerakódott rétegek, a bazalt és tufa, ahogy erodálódtak, meghökkentő sziklaalakzatokká alakultak. A régmúlt emberei a föld alatt élő tündérek háztetőinek hitték a rejtélyes köveket, innen kapták a tündérkémény elnevezést. Találunk gombára, tevére hasonlító alakzatokat, de hatalmas kőtornyokat is.

Kappadókiában a jól megmunkálható vulkáni kőbe az emberek lakásokat, monostorokat, de egész föld alatti városokat is kialakítottak. Mi is meglátogattuk az egyik föld alatti várost, illetve az UNESCO világörökséghez tartozó Göreme-völgyet is a sziklába vájt templomaival. Kappadókia a kora kereszténység egyik legfontosabb helyszíne, a vallásüldözés elől menekülő keresztények, szerzetesek menedékhelye volt. Összesen hatszáz ismert templomából kétszáz a föld alatti városokban található, és mindegyik több száz éves. Mivel kőbe vájt építményekről van szó, a legnagyobb részük kicsi, egy légterű terem, ahova egyszerre csak húsz-harminc ember fér be, de vannak nagyobb templomok is, sok helyen pedig még a freskók, falfestmények is gyönyörűen megmaradtak.

A Kappadókiában található csodákról bővebben a Turizmus.com egy korábbi úti beszámolójában ITT olvashatnak.

Este újabb fakultatív program várt ránk: egy hangulatos barlangmulatóban tartott török esten közel két órán keresztül szórakoztattak bennünket az előadók, köztük egy hastáncos és egy dervis igéző táncával.

Igazi természeti csoda: termálvizes mészkőmedencék a hegyoldalban

Utunk felénél Pamukkale felé vettük az irányt, útközben pedig meglátogattuk a Sultanhani karavánszerájt, a település építészeti és iparművészeti szempontból a szeldzsuk művészet kincsestára.

Megálltunk még Konyában, a kerengő dervisek városában, ahol megtekintettük a Mevlana Múzeumot. Ez a város kevésbé építi turizmusát a külföldiekre, inkább a muszlimok látogatják. Itt hozták létre a 13. században a mevlevi dervisrendet. A nyugati turisták a derviseket valószínűleg szédítő táncukról ismerik és kevesen tudják csak, hogy ők szegénységben élő, aszkéta szerzetesek, akik Mevlana tanítását követve a táncban és a zenében találják meg az egyensúlyt és a szeretetet, sőt magát Allahot. Monoton táncukkal meditálnak, csukott szemmel végzett kerengésük során szinte teljes eksztázisba kerülnek. A magyarok számára is ismerős Gül baba – akinek türbéjét Budapest II. kerületében pár éve gyönyörűen felújították – maga is dervis szerzetes, költő volt. Konyában a Mevlana dervisrendet Mustafa Kemal Atatürk, a köztársaság alapítója és első elnöke, a „törökök atyja” záratta be a többi kolostorral együtt, azóta múzeumként működik. Itt a dervisek szobáit, imahelyét, valamint a konyhát is megtekinthettük, ahol a kezdő dervisek szolgáltak 1001 napon át.

Célállomásunk, Pamukkale teraszos, gyógyvízzel telítődött mészkőmedencéivel – Isztambul és Kappadókia mellett – Törökország egyik legjelentősebb látványossága, sokan a pár órára fekvő török riviéráról is elutaznak ide fakultatív programként. Itt Hierapolisznak, az ókori világ egyik fontos városának romjait is megtekinthettük, amely egy páratlan nekropolisszal rendelkező temetkezési hely, de Anatólia egyik legszebb díszítésű ókori színháza is itt található.

Pamukkale természetes medencéit a föld alól feltörő, szén-dioxidban és kalcium-hidrogén-karbonátban gazdag termálvíz alakította ki: a domboldalon lefolyva, lépcsőzetesen vájta ki azokat az évezredek során. Korábban fürödni is lehetett bennük, azonban ma már szigorúan védett területnek számítanak, 1988-ban kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára. A látogatókat folyamatosan figyelik az őrök, a mészkőmedencékbe csak bizonyos helyszíneken, papucs nélkül, szigorúan naptej és egyéb kozmetikumok használata nélkül lehet belépni, így óvják ezt a csodálatos természeti kincset a szennyeződéstől.

Aki mégis fürödni szeretne, az megteheti a Hierapoliszban található épített fürdőkben, amelyeket még az ókorban alakítottak ki – ugyan kívülről már nem látszik rajtuk, de a medencékben még mindig ledőlt római oszlopok fölött úszkálhatnak a vendégek.
 

Ókori romok, híres könyvtárak és antik színházak

Számos birodalom és civilizáció tanújaként Törökország egész területén figyelemre méltó mennyiségű régészeti lelőhely található. Pamukkale után a 2300 éves Epheszosz, az ókori világ legjelentősebb kereskedelmi központja felé vettük utunkat, amely szintén az UNESCO világörökség része. Bár a Pergamoni birodalom fővárosa Pergamon volt, Epheszosz kedvező földrajzi helyzete miatt népszerűségben és gazdagságban is túlszárnyalta – nem véletlen, hogy a neve jelentése kívánatos. Megfordultak itt a görögök, a perzsák, egy ideig pedig maga Nagy Sándor is az ura volt. A városban többek között megnézhettük az ókori világ hét csodájának egyikét, az Artemis-templom maradványait. Epheszoszban ugyanis Artemisz kultusz volt, többek között ennek is köszönhette népszerűségét, az istennő hívei folyamatosan zarándokoltak a lenyűgöző méretű templomhoz. Gazdagsága miatt a templom hamarosan pénzmegőrzéssel is foglalkozni kezdett, akkoriban a világ legnagyobb bankjának tartották.

A város másik híres épülete az osztrák régészek által feltárt könyvtár, amely az egyik római kormányzó, Celsus mauzóleumaként is szolgált, itt helyezték el márvány szarkofágját. Becslések szerint a könyvtárban őrzött tekercsek száma elérhette a húszezret is, ami vetekedett az alexandriai könyvtárban található tekercsek mennyiségével. Ma már csak a részben helyreállított homlokzata áll. Epheszosz legépebben fennmaradt épülete a színház, ennek nézőterét egy korábbi görög színház romjain, a domboldalba vájva alakították ki. Pál és János apostolnak köszönhetően később a kereszténység központja lett Ázsiában, több ökumenikus zsinatot is tartottak itt. Szűz Mária állítólag a város egyik házában élte az utolsó éveit, és az első neki szentelt templomot is itt emelték.

Következő nap Pergamonban, a hellenisztikus világ kulturális központjában tettünk látogatást, melyet 2014-ben nyilvánítottak az UNESCO világörökség részévé. A pergamoni könyvtárat az alexandriai mintájára alapították, a rivalizálás miatt azonban nem kaphattak Egyiptomból papiruszt. Ezért kifejlesztették a pergamenként ismertté vált, állati bőrből fehérített, vékonyított, kétoldalas írásra alkalmas lapokat, melyeket tekercsek helyett könyv formában tudtak használni és sokkal jobban tűrte a viszontagságokat. A városban megtekintettük az Akropoliszt és a világ legmeredekebb színházát is, ahol többek között gladiátorok és állatok harcoltak, tengeri ütközeteket játszottak újra, de kivégzéseket is végrehajtottak itt. Szintén fontos helyi emlék volt Zeusz oltára, amelynek díszítései az istenek és a titánok harcát ábrázolják, maradványai azonban ma már a berlini Pergamon Múzeumban láthatók.

Kis-ázsiai ókori kalandozásunkat a homéroszi antik városban, Trójában zártuk, amely 1998 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Háromezer éves történelmével, kilenc régészeti rétegeltségével az ősi város egészen egyedülálló. Sajnos a trójai faló „mását” jelenleg felújítják, s mint idegenvezetőnktől megtudtuk, a híres, az Iliászból, görög mondákból és filmekből ismert Trójának a romjait sem feltétlenül találjuk meg a helyszínen, ugyanis az 1870-es években az első ásatásokat végző német amatőr régész, Heinrich Schliemann túl mélyre ásott. A város több rétegét fedezte fel, a bronzkortól egészen a római időkig, azonban mivel a homéroszi Tróját a legalsónak vélte, a felsőbb rétegeken az ottani anyagok vizsgálata nélkül hatolt át. Ma már tudjuk, hogy a Schliemann által feltárt maradványok i. e. 2500 körül keletkeztek, ezer évvel a trójai háború előtt. Trójában kilenc település épült egymás fölé, Schliemann alulról a másodikban kutatott, miközben a modern régészet a hatodikban lévőt véli a homéroszi Trójának.

Canakkale mellett a szálláson lehetőségünk nyílt a hűvös tengerben is megmártózni, napozni egy kicsit, majd utolsó napunkon átkeltünk a Dardanellákon és Rodostóba utaztunk, ahol búcsúzóul felkerestük a Rákóczi-házat.

Ahol Rákóczi fejedelem utolsó éveit töltötte

Rodostó (török nevén Tekirdağ) másfél évtizedig volt otthona a „bujdosó” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kíséretének az 1703–11 között zajló szabadságharc után. A fejedelem emlékét őrző ház ugyan nem a lakóháza volt (az a Magyar utca másik végében, nem messze található), csak a diplomáciai központja, itt fogadta ugyanis vendégeit. A múzeumként működő épület előterében számtalan trikolor színű szalag, zászló jelzi, mennyire él még ma is a Rákóczi kultusz. A tengerparton álló, hagyományos oszmán stílusban épült, szépen renovált háromszintes ház bejáratánál faragott székely kapu áll, belül pedig Rákóczit és családját, a szabadságharcot és az emigráció éveit bemutató kiállítás várja több nyelven a látogatókat.

Munkatársunk nemrégiben Rodostótól Izmitig sorra látogatta a törökországi magyar emlékeket, többek között a rodostói Rákóczi-házat is, részletes beszámolója ITT található.

Köszönjük a meghívást a Vár a világ – Challenge Utazási Irodának, a profi idegenvezetést pedig Halil Yurdakulnak! Aki szeretné felfedezni Törökország történelmi emlékeit, a programot elérheti a www.varavilag.hu honlapon.

(Nyitókép: 123rf.com)

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!