A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád megyében, 2027 végére hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat.

Csongrád-Csanád kiválóan alkalmas lovas túraútvonalak kijelölésére és lovastúrák lebonyolítására. Az ártéri erdők, a ligetes rétek, a szikes puszták színes és változatos látnivalót kínálnak, melyek külön-külön állomásonként is jelentős turisztikai attrakciót jelentenek – írja közleményében a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft.

A 665,72 millió forintos projektet bemutató közlemény szerint a fejlesztés egyik célja a megyében is elérhető, kijelölt lovastúra-hálózat létrehozása, térképi, GPS-koordinátákkal kijelölve. A túraútvonalak mentén hat megállópontot alakítanak ki fedett és nyitott lóbeállókkal, széna-, takarmány- és szerszámtárolóval, a túrázók számára közösségi terekkel, öltözőkkel, zuhanyzókkal. A túraútvonalak mentén tájékoztató és turisztikai információs táblákat is kihelyeznek.

A túraútvonalak illeszkednek majd a Kincsem Nemzeti Lovas Programban az Észak-Magyarországon és az Észak-Alföld tájain megvalósult, egyedülálló Eurohorse lovas turisztikai útvonalhálózathoz.

(Nyitókép: Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület/Facebook)

KAPCSOLÓDÓ

Ötcsillagos szálláshellyel bővül a Lázár Lovaspark Domonyvölgyben – megnéztük nyitás előtt

Erdei lodge és romantikus falusi házak: összesen 127 vendég elszállásolására lesz alkalmas a május 13-án nyitó Mythos Resort.