Egyelőre nem hozza a felújítás után újranyitott Galerius fürdő a hozzá fűzött üzleti reményeket, a jelenlegi számítások szerint ugyanis 100 millió forintot meghaladó veszteséggel zárhatja az évet a siófoki létesítmény. A fürdő többéves bezárás után áprilisban nyitott ki újra.

A Galerius felújítása mintegy 1,8 milliárd forintba került. A beruházás során többek között a vízgépészetet és a légtechnikát korszerűsítették, valamint új élményelemekkel és szolgáltatásokkal is bővítették a fürdőt.

A nyitás óta azonban a vendégforgalom és a bevétel is elmarad a várakozásoktól. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon arról írt, a fürdő egyelőre vergődik: az üzleti tervben szereplő célokat nem sikerült teljesíteni, és a jelenlegi adatok alapján az év végére jelentős veszteséggel kell számolni.

A polgármester szerint ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a Galerius szempontjából a nyári hónapok nem feltétlenül a legerősebb időszakot jelentik.


Az őszi és téli hónapokban nagyobb vendégforgalom várható, ez azonban várhatóan nem lesz elegendő ahhoz, hogy a fürdő elkerülje az idei veszteséget.

A Galeriust üzemeltető Balaton-Parti Kft. más területein sem alakultak a tervek szerint az idei eredmények. A Siófoki Nagystrandon például mintegy 20 százalékkal, a sóstói fizetős strandon pedig körülbelül 10 százalékkal csökkent a vendégszám. Emiatt a strandbelépőkből származó bevétel mintegy 70 millió forinttal maradhat el a tervezettől – írja a Sokszínű Vidék.

(Nyitókép: galeriusfurdo.hu)

KAPCSOLÓDÓ

Siófok öt éve bezárt élményfürdője új attrakciókkal tért vissza

Majd 1,8 milliárd forintból újult meg a Galerius Élményfürdő.