Komoly visszaesést okozhat az Egyesült Államok beutazó turizmusában, ha a jelenleg 50 országra vonatkozó vízumkauciós rendszert további piacokra is kiterjesztik – figyelmeztetett az U.S. Travel Association. A szakmai szervezet szerint az intézkedés különösen kedvezőtlen időszakban érintené az ágazatot, amikor az Egyesült Államokba irányuló nemzetközi utazások száma már így is csökken.
Az amerikai külügyminisztérium idén augusztusban tette állandóvá a 2025-ben kísérleti jelleggel bevezetett vízumkauciós programot.
Ennek keretében 50 ország egyes üzleti és turisztikai vízumot kérelmező állampolgáraitól a konzuli tisztviselők akár 20 ezer dollár (átszámítva 6,3 millió forint) összegű, visszatérítendő biztosítékot is kérhetnek a vízum kiadásának feltételeként. A kauciót az utazó elveszítheti, ha a megengedettnél tovább marad az Egyesült Államokban, vagy más módon megsérti a tartózkodására vonatkozó szabályokat.
Az amerikai kormányzat szerint a rendszer célja a vízumtúllépések visszaszorítása azokból az országokból, ahol magas ennek aránya, illetve problémák vannak az információmegosztással, az átvilágítással vagy az okmánybiztonsággal. A jelenlegi listán főként afrikai országok szerepelnek, kisebb számban ázsiai, karibi, közép-ázsiai és latin-amerikai államokkal.
Az utazási szakma a rendszer további bővítésétől tart
Geoff Freeman, az U.S. Travel Association (Amerikai Utazási Szövetség) elnöke a Reutersnek arról beszélt, hogy már felmerült a program további országokra, akár valamennyi vízumkötelezett piacra történő kiterjesztésének lehetősége. Szerinte egy ilyen lépés súlyos következményekkel járna nemcsak az amerikai turizmus, hanem a gazdaság egészére nézve is.
A külügyminisztérium a Reuters megkeresésére nem kommentálta a kiterjesztéssel kapcsolatos értesüléseket. A szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy új országokat mindössze 15 napos előzetes értesítéssel vegyenek fel a programba.
A kormányzat eredményesnek tartja a pilotot: közlése szerint az érintett országokban a vízumkiadások száma az első tíz hónapban 83 százalékkal csökkent, miközben az ezekből az államokból érkező, engedélyezett tartózkodási időt túllépő utazók száma a 2024-es pénzügyi évben mért 45 488-ról kevesebb mint 50-re esett vissza a kísérleti időszak alatt.
Már most is gyengül az amerikai beutazó turizmus
Az U.S. Travel Association szerint ugyan a jelenleg érintett 50 ország az Egyesült Államok teljes nemzetközi vendégforgalmának kevesebb mint 2 százalékát adja, az ágazat ennél szélesebb körű keresletcsökkenéssel küzd. A Kanadából érkező forgalom mintegy 25 százalékkal esett vissza, az ázsiai piacokról érkező utazások volumene pedig jelenleg csak a 2019-es szint felét éri el.
KAPCSOLÓDÓ
Tízmillió külföldi turista tűnt el az Egyesült Államokból pár év leforgása alatt
Az USA legnagyobb, ám az idén meglepően visszafogott turisztikai vásárán minduntalan felmerült a kérdés, hogy miért zuhan a látogatók száma.
A Nemzeti Utazási és Turisztikai Hivatal (National Travel and Tourism Office) előzetes adatai szerint 2026 első hat hónapjában összességében 4,3 százalékkal kevesebb tengerentúli látogató érkezett az Egyesült Államokba, mint egy évvel korábban. Júniusban, a labdarúgó-világbajnokság idején is 1,8 százalékos visszaesést mértek.
Freeman szerint a turisztikai szakma éppen azt várná a döntéshozóktól, hogy a világbajnokság tapasztalataira építve olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek ösztönzik a nemzetközi beutazást. Ha még egy világméretű sportesemény sem hoz éves összevetésben növekedést a külföldi látogatók számában, az szerinte komoly figyelmeztető jel a hétköznapibb időszakokra nézve is.
A turisztikai szervezet attól tart, hogy a több ezer vagy akár több tízezer dolláros előzetes kaució újabb belépési korlátot jelentene az Egyesült Államok számára fontos küldőpiacokon. Egy szélesebb körű bevezetés ezért tovább gyengíthetné az ország nemzetközi versenyképességét éppen akkor, amikor az ágazat a beutazó forgalom élénkítésére törekszik.
KAPCSOLÓDÓ
A legnagyobb öngólt az USA rúghatja a csütörtökön kezdődő foci-vb-n
A nemzetközi látogatók száma az Egyesült Államokban jóval a várakozások alatt lehet.

