Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellnessfoglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
A Szallas.hu legfrissebb adatai szerint novemberre és decemberre számottevően emelkedett a belföldi wellnessfoglalások aránya az előző hónapokhoz képest. Októberben a hazai foglalások 34 százaléka szólt wellness-szállásra a portálon, novemberre ez az arány már 42 százalékra, decemberre pedig 50 százalékra emelkedett. A november–decemberi wellnessfoglalások több mint fele 70–170 ezer forint közötti kosárértékű, 27 százalékuk legfeljebb 70 ezer forintot tesz ki. A foglalások 15 százaléka 170–270 ezer forint kosárértékű, míg 7 százalékuk meghaladja a 270 ezer forintot.
A vendégek körében Siófok, Eger és Hévíz a legkeresettebb belföldi wellness úti cél az év utolsó hónapjaiban. A dobogós városokat Zalakaros és Miskolc követi holtversenyben, majd Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula, Visegrád, Esztergom és Cserkeszőlő zárják a top 10-et.
A régiók versenyében Észak-Magyarország vezet, a novemberi–decemberi wellnessfoglalások negyede ide szól. Második a Balaton térsége 19 százalékkal, harmadik Nyugat-Dunántúl 13 százalékkal. Ezeket Budapest és környéke (12%), Észak-Alföld (8,5%), Dél-Alföld (8,3%), Dél-Dunántúl (7,4%) és Közép-Dunántúl (5,3%) követi.

A belföldi wellnessutazók háromnegyede hotelt választ, és tízből nyolcan ellátást is kérnek. A foglalások kétharmada két főre szól – körükben egyébként Hévíz a legkedveltebb úti cél. A gyermekkel utazók esetében viszont Siófok a legnépszerűbb.
A legtöbb vendég kétéjszakás pihenést tervez (54%), de a hároméjszakás tartózkodások aránya is jelentős (23%). Egyetlen éjszakára a foglalások 16 százaléka szól, négy vagy több éjszakát pedig az utazók 7 százaléka tölt wellness-szálláson az év végéig.
Népszerű programok az év végén
A Szallas.hu partnereinek visszajelzései szerint a novemberi kínálatban a Márton-napi gasztroprogramok dominálnak: libalakomák, borvacsorák, nyitott pincék és bormustrák, kiegészítve élőzenés estekkel és tematikus hétvégékkel. Több helyen különleges csomagokkal is várják a vendégeket, például vezetett túrákkal, gombász- és terepjáró programokkal, valamint lelki feltöltődést kínáló elvonulásokkal és női „énidő” hétvégékkel.
A szálláshelyek decemberre is készülnek vendégcsalogató újdonságokkal: a wellnessélményt sok helyen gyertyafényes vagy éjszakai fürdőzéssel, jakuzzis pihenéssel és ünnepi italkóstolókkal egészítik ki. A családos vendégeket kézműves foglalkozások, Mikulás-meglepetések és karácsonyi hangulatú programok várják, míg az év utolsó napjaiban zenés vacsorák, élőzenei estek és szilveszteri bulik gondoskodnak a jó hangulatról. Az adventi vásárok, karácsonyi koncertsorozatok és gasztroprogramok országszerte tovább erősítik a decemberi belföldi utazási kedvet.
Top wellness úti célok a Szallas.hu novemberi és decemberi, belföldi foglalásai alapján:
- Siófok
- Hévíz
- Eger
- Zalakaros és Miskolc
- Hajdúszoboszló
- Budapest
- Gyula
- Visegrád
- Esztergom
- Cserkeszőlő
KAPCSOLÓDÓ
Panorámás wellness nyílt a balatonlellei Kishegyen
Az őszi és téli balatoni táj mostantól a jó melegből is élvezhető.
