A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően – írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményében.

A szövetség hangsúlyozza, hogy az üdülőrégió kínálata sokszínű, ma már jóval többet nyújt az egyszerű strandolásnál.

A közlemény kitér arra is, hogy bár az árak láttán sokan elgondolkodnak a költségeken, egyre több család tekinti a táborokat tudatos befektetésnek, nem pedig egyszeri kiadásnak. 

Vannak, akik egész évben gyűjtenek a választott tanfolyamra, táborra, mások pedig kiemelten fontosnak tartják, hogy gyermekük a vakáció alatt is hasznosan, fejlődve töltse az idejét. Nem ritka az sem, hogy a gyerekek maguk kérik a szülőket, hadd menjenek el egy-egy speciális tematikájú táborba.

 

Fekete Tamás, a BTSZ elnöke szerint a vízparti táborok egyik legnagyobb előnye, hogy a tanulás és a szórakozás nem válik szét élesen, sok mozgással jár és önállóságra nevel. Egy-egy ilyen vakáció befolyással lehet a gyerekek pályaválasztására, és felnőttként is szívesen térnek majd vissza a Balatonra.

A szövetség a közleményében példákon mutatja be a gyerektábor választékot. Mint írják, a napközis táborok már 50 000 – 80 000 forinttól elérhetők, míg a klasszikus, tartalmasabb napközis programok 80 000 - 140 000 forintba kerülnek. A szállást és a teljes ellátás is biztosító táborok ára általában heti 100-250 ezer forint.

Az intenzívebb, szakmai programok, mint például a nyelvi, zenei, kézműves, technológiai táborok vagy sportakadémiák ára meghaladhatja a 250 ezer forintot is. Az egyedi élményt és ellátást is nyújtó balatoni vitorlástáborok, viszont már heti 80 000 forinttól elérhetők – a közlemény szerint.

A BTSZ felhívja a figyelmet, hogy a következő hetekben több száz tábor indul a térségben, amiről az alábbi linken lehet tájékozódni.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Folkhétvége és évforduló – július második felében is egymást érik a programok Hajdúszoboszlón

Július 17-19. között a Szoboszlói Folkhétvége, 25-én pedig egész napos programok várják a látogatókat a 99 éves Hungarospa fürdőkomplexumban.