Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete, amelyen három ország – Malajzia, Indonézia és Brunei – osztozik. A Sabahi Turisztikai Hivatal és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége közös tanulmányútján lehetőségem nyílt felfedezni a sziget északi részén fekvő Sabah állam lenyűgöző természeti kincseit és hihetetlenül változatos élővilágát. Itt a vadon nem csupán háttér, hanem főszereplő, és minden érzékszervünkre hat.

A helyiek egyöntetű véleménye szerint rendkívül szerencsések voltunk, hogy látogatásunk során eredeti élőhelyükön sikerült megfigyelnünk a „nagy ötöst” – így emlegetik Borneó ikonikus állatfajait együtt: az orangutánt, a borneói törpeelefántot, a nagyorrú majmot, a sósvízi krokodilt és az orrszarvú madarat.

Orangutánnevelde és a világ legkisebb medvéinek játszótere

A fővárosból, Kota Kinabaluból alig 45 perces repülőúttal érkeztünk Sabah második legnagyobb városába, Sandakanba. Egykor Észak-Borneó fővárosa és fontos kereskedelmi kikötő volt, ma a borneói kalandok kapujaként szolgál.

Sandakan minden bizonnyal legismertebb nevezetessége a Sepilok Orangután Rehabilitációs Központ, amely 1964-ben a világon elsőként jött létre azzal a küldetéssel, hogy segítsen az akkoriban ipari méretű erdőirtás következményeként elárvult és mentett orangutánoknak visszatérni a természetbe. 

A központ célja, hogy megtanítsa a kölyök orangutánokat – akik normál esetben öt-hat évig élnek anyjukkal – élelemet keresni, fészket építeni, boldogulni a vadonban.

Belépés előtt figyelmeztettek: ne vigyünk magunkkal táskát, ne nézzünk a majmok szemébe, ne mosolyogjunk rájuk, mert ezt támadásként érzékelik – és semmiképpen ne érintsük meg őket, ugyanis könnyen elkaphatják az emberi betegségeket. Végül azonban feleslegesnek bizonyult minden óvintézkedés: a majmok a közelünkbe sem jöttek.

„Ha három orangutánt látsz, az már jó szám. Ha ötnél többet, akkor nagyon szerencsés vagy” – jelezte előre idegenvezetőnk, Jonathan, hogy itt nem állatkerti élményre kell számítani. Már a bejáratnál mosolyt csalt az arcunkra egy méretes orangutánmama, aki a tető ereszén kuporgott bébijével, hatalmas sikert aratva a belépésre váró turisták körében. Hosszasan figyelve őket, megállapítottuk, hogy tökéletesen illik rájuk az „erdei ember” név (orang = ember, hutan = erdő) – nézésük, ásításuk, vakaródzásuk döbbenetesen emberi volt.

A dzsungelen át vezető fapallós sétányon azonban hiába lestük az emberszabásúakat, inkább csak a hangjukat hallottuk, ahogy a 40-50 méter magas lombok között megvillant egy-egy rőtvörös bunda. 

Aki biztosra akar menni, annak érdemes az etetési időpontok (10 és 15 óra) környékén érkezni: az „állatóvodában” üvegfal mögött, míg az erdei kilátógalériáról a szabadban is láthat békés, megfontolt orangutánokat és szemtelen, fürge makákókat eszegetni.

A vadőrök, a gondozók persze akkor a legboldogabbak, ha egyetlen emberszabású sem jön az etetőhelyhez – ez ugyanis a rehabilitáció sikerét jelzi. Az intézmény kiállítótere részletesen bemutatja ezt a hosszú évekig, akár évtizedig tartó folyamatot, amelynek eredményeként az ide került orangutánok 75-80 százalékát visszatelepítették természetes élőhelyükre. 

A szomszédban található Borneo Sun Bear Conservation Centre a világ legkisebb medvéinek otthona. A maláj medve mindössze 120-150 centiméter magasra nő meg és szintén veszélyeztetett faj: cukisága miatt gyakran befogják és illegálisan tartják háziállatként. Fekete bundáján szinte világít a mellkasán visel krémszínű folt – emiatt napmedve néven is ismert. 

A látogatók lombkoronasétányon keresztül közelíthetik meg a megfigyelőpontokat, ahol megcsodálhatják, milyen ügyesen használják ezek a kis medvék 20-25 centiméter hosszú nyelvüket és hatalmas karmaikat. A látogatás nemcsak szórakoztató, hanem ismeretterjesztő is – mire végigjártuk az élőhelyük fölé épített sétányt, megtanultuk, miért nélkülözhetetlen ez a faj az esőerdei ökoszisztéma szempontjából.

Séta az esőerdő tetején

A harmadik sandakani helyszín, ahol testközelből élhetjük át Borneó esőerdeinek varázsát, a Rainforest Discovery Centre. Itt egy 620 méter hosszú, masszív lombkoronasétányon – amely akár babakocsival vagy kerekesszékkel is bejárható – fedezhetjük fel a dzsungel élővilágát. Nem véletlen, hogy a skywalk különösen népszerű a madarászok és természetfotósok körében. Térképpel megkereshetjük a központ két a büszkeségét: a 75 méteres faóriást (Kabili Monster) és Borneó egyik legidősebb fáját (Sepilok Giant), amelynek korát 800-1000 évesre becsülik.

Napközben ugyan kevés állatot láttunk, de az egyik kilátóban, 27 méterrel a föld felett, hosszú percekig csak én voltam és az erdő: hallgattam a szédítően magas fák susogását, a rejtőzködő madarak csicsergését – amit ritka, szinte meditatív élményként őrzök. A helyszín éjszakai vezetett túrákat is kínál az erdei ösvényeken, ahol egérszarvassal, maláj cibetmacskával és lassú lórival is lehet találkozni. Aki a közelben keres szállást, annak jó választás lehet a My Nature Resort, amely egy kényelmes lodge az esőerdő szélén. 

De az igazi kalandok csak ezután következtek, amikor a vízen eredtünk a vadállatok nyomába. 

Hajós szafari a törpeelefántok és a nagyorrú majmok birodalmában

Kilencven évvel ezelőtt még lepratelep volt, ma viszont már ötezer ember otthona a Sandakantól néhány kilométerre fekvő Sim-Sim vízifalu. A víz fölé épített, hagyományos cölöpházakat fa- vagy betonjárdák kötik össze 3 kilométer hosszan, szinte labirintusszerűen. Az itt élők többsége ma is halászatból él – a faluban több tengeri étterem is működik –, és ahogy Erik, a folyami túravezetőnk fogalmazott: „Mindenük megvan, amire szükségük van – kivéve a szennyvízcsatorna.” A kormány felvilágosító kampányokkal próbálja elérni, hogy a vízifalvak lakói ne dobják a szemetet a tengerbe, ami a szigetvilág régi problémája. Mert bár a mangroveerdők képesek megtisztítani a természetes szennyvizet, a műanyaggal nem tudnak mit kezdeni.

Sim-Sim kikötőjében szálltunk vízre, hogy felfedezzük a Kinabatangan folyó vadregényes világát. 

Az 560 kilométer hosszan kanyargó Kinabatangan a bolygó egyik leggazdagabb ökoszisztémája – nem csupán víz, hanem a dzsungel ütőere. Alsó szakaszát különösen értékes és védendő vizes élőhelyként tartják számon: ez Malajzia legnagyobb RAMSAR-minősítést kapott területe. 

A több mint 26 ezer hektáros vadvédelmi övezet egyike annak a mindössze két ismert helynek a világon, ahol tíz főemlősfaj él együtt. Borneó „nagy ötösének” mindegyikét és számos más ritka fajt megfigyelhetünk itt anélkül, hogy megzavarnánk természetes viselkedésüket.

Úti célunk Sukau volt – a folyó menti dzsungeltúrák egyik legismertebb kiindulópontja –, amely motoros kishajóval nagyjából két és fél óra alatt érhető el, de már útközben megmutatta szépségét ez a lenyűgöző vízi világ. A dzsungel szívében sárgásbarnán kígyózó folyó két partján pálmaligetek és mangroveerdők váltakoztak, itt-ott apró falvak bukkantak fel. A Kinabatangan mentén több mint húsz falusi közösség él, a legtöbben a dzsungelturizmusból és a folyó nyújtotta lehetőségekből tartják fenn magukat.

„Ott vannak a törpeelefántok!” – kiáltotta egyszer csak izgatottan Erik, aki indulás óta a hajó orrából pásztázta a folyópartot távcsövével, vadállatok után kutatva. Utólag elmondta, óriási szerencsénk volt, mert évente mindössze egyszer-kétszer lehet őket testközelből látni, ő maga például legutóbb tavaly júniusban találkozott az alig 2–2,5 méteresre megnövő pigmeus elefántokkal. 

Mi viszont egy egész csordát – köztük egy félénk borjút – leshettünk meg: amint az elefántok békésen levonultak a partra legelészni, majd szomjukat oltani az alkonyati folyó vizéből. Tizenkét állatot sikerült megszámolni, néhány további társuk trombitálása pedig az erdő mélyéről hallatszott. 

Alig tudtunk elszakadni a látványtól – olyan pillanat volt ez, amikor lelassul az idő, és a természet felfedi előttünk legigazibb arcát. Egy olyan élmény, amelyet az ember talán csak egyszer él át, de egy életen át mesél róla.

Ezután még lencsevégre kaptuk Borneó playboyját is – ahogy tréfásan nevezik a világon kizárólag ezen a szigeten honos ormányos (proboscis) majmot. A nevét mókásan lelógó, hatalmas orráról kapta, amely nem csupán különös látvány, hanem biológiai szereppel is bír: minél hosszabb ugyanis a hím orra, annál vonzóbbnak találja őt a nőstény. 

Ahogy a majmok egymásnak rikoltozva, hosszú végtagjaikkal lendültek egyik fáról a másikra, tényleg úgy éreztük, mintha egy David Attenborough-féle természetfilm kellős közepébe csöppentünk volna.

Amikor a vadon a szobánk ajtaján kopogtat

A Kinabatangan mentén megbúvó öko-lodge-ok – köztük az Abai Jungle Lodge és a Kinabatangan Riverside Lodge – hangulatos, komfortos szálláslehetőséget kínálnak a dzsungelben, cölöpökre épült faházakban. Ezeket a helyeket a vadon élménye, fűszeres földillata és borzongatóan vonzó éjszakai hangjai teszik igazán különlegessé. Aki ilyen szálláson lakik, készüljön fel, hogy a fapallókon sétálva bármikor összefuthat egy kíváncsi makákóval – vagy épp egy fürge gekkóval az étterem mellékhelyiségében, ahogy velem is többször előfordult. A lodge-ok mind kínálnak csónaktúrákat, éjszakai állatleseket vagy vezetett dzsungelsétákat vendégeiknek.

Másnap hajnalban mi is nekivágtunk egy újabb túrának – ezúttal üvegszálas csónakkal. Amikor a Kinabatangan főágáról befordultunk a keskeny, árnyas Menanggul mellékágba, hirtelen minden elcsendesült. A lombok szinte összeértek a víz fölött, a napfelkelte párájában gőzölgő esőerdő még sűrűbbnek tűnt, és csak az állatok apró neszezése, motozása hallatszott. Időnként felröppent a partról egy-egy hófehér kócsag, a magasban halászsas körözött, az egyik fa tetején színpompás jégmadár trónolt. Aztán egy kiáltás harsant fel a dzsungelből – talán egy gibbon vagy makákó jelzett. 

Bármi felbukkanhatott a következő kanyarban: például egy repülő lemúr, akit álmában lestünk meg az egyik fán, vagy a trombitálva rikoltozó orrszarvú madár, amelynek hangja messze visszhangzott az erdőben.

A visszaúton Sandakanba, a tenger torkolata felé közeledve még megpillantottunk két napozó sósvízi krokodilt is a parton – a világ legnagyobb és legfélelmetesebb hüllőjét, amely akár öt méteresre is megnőhet. Ezzel pedig kipipálhattuk a „nagy ötös” listánk utolsó tagját is.

Világörökség: a hegy, ahol a dzsungel a felhőkig ér

A természetkedvelők, madarászok és minden kalandvágyó utazó számára kihagyhatatlan úti cél a fővárostól, Kota Kinabalutól mintegy kétórás autóútra található Kinabalu Park. Ez a különleges rezervátum lenyűgöző ökológiai sokféleségének köszönheti, hogy Malajzia első UNESCO világörökségi helyszíneként került fel a térképre. A több mint 75 ezer hektáron elterülő park területén hat különböző vegetációs zóna él egymás mellett: a síkvidéki esőerdőtől egészen az alpesi cserjésig tart a növényzet skálája.

Az itt élő több mint ötezer növényfaj között számos endemikus, vagyis kizárólag ezen a területen fordul elő – például az óriás húsevő rádzsa kancsóka, a hatalmas, orrfacsaró bűzvirág (Rafflesia keithii) és számos csodás orchidea. Az igazi kihívást keresők azonban a geopark közepén magasodó Kinabalu-hegy meghódításáért érkeznek ide. 

A 4095 méterre emelkedő csúcs Borneó legmagasabb pontjaként egyfajta spirituális jelkép is. A hegyre indulók kétnapos, embert próbáló túrára készüljenek, az éjszakát hegyi menedékházban töltik – bár technikai hegymászó tudásra nincs szükség, a csúcstámadás kizárólag hivatalos helyi vezetővel engedélyezett.

A mi sűrű programunk sajnos csupán másfél órás kirándulást engedett a parkot behálózó ösvényeken, ez is emlékezetesnek bizonyult egy patak folyását követve, mivel furcsa gombákra és virágokra bukkantunk, és a piócák is aktív voltak az előző napi eső után. A legtöbb turista általában egy teljes napot szán a park felfedezésére, így belefér a botanikus kert bejárása, a lombok között kanyargó függőhidak, valamint a közeli meleg vizes források kipróbálása is.

Az oda- vagy visszaúton érdemes megállni az ezer méteres magasságban fekvő Pekan Nabalu településen. Kilátópontjáról ugyanis pazar panoráma nyílik a gyakorta felhőkbe burkolózó Kinabalu csúcsára, míg színes piaca kézműves portékákkal és egzotikus gyümölcsökkel csábít: a napsárga, mézédes mangótól a híresen büdös duriánig, amelynek az ízéért viszont sokan rajonganak. 

Pikáns haletetés a folyóban

A Kinabalu Parktól nagyjából félórás útra egy egészen sajátos turisztikai attrakciót kínálnak Bombon Marakau falucskában: a Mansabahan folyónál rendkívül egyszerű, mégis szellemesen megvalósított „halas spa” várja a kalandra nyitott látogatókat. A helyet a halászat korlátozása után hívták életre társadalmi vállalkozásként a több mint húszfajta halnak otthont adó folyó ökoszisztémájának megőrzése és az itt élők megélhetésének támogatása érdekében.

Hamar kiderült, hogy itt bizony nem csupán lábáztatásról van szó: a folyóba lépve szó szerint a kezünkből etethettük az azonnal odaúszó termetes uszonyosokat, köztük az itthon csak dísztavakban látható élénk narancsszínű koi pontyokat, amelyek cuppogva vetették rá magukat a haltápra, miközben sikamlós, nyálkás testükkel a lábszárunkat cirógatták. Egyszerre szórakoztató és bizarr élmény, amely könnyedén vált ki sikongatást, nevetést – vagy éppen viszolygást. Egy biztos: fotogén program, amely egy ütős videóval garantáltan megdobja a közösségimédia-profilunkat.

Kényeztetés és fenntarthatóság a pálmafák árnyékában

Aki a dzsungel és a hegyvidék után egy kis pihenésre vágyik, annak sem kell messzire mennie – Sabah üdülőhelyei ideálisak arra, hogy utazásunkat fürdőzéssel és koktélos lazítással koronázzuk meg. A kedvező időjárás miatt március és október között nyugodtan lehet tengerparti programokat is tervezni. 

Kota Kinabalu – vagy ahogy a helyiek rövidítik: KK (Key-Key) – egy modern, kozmopolita város képét mutatja, ahol a nemzetközi és délkelet-ázsiai szállodaláncok egymás mellett sorakoznak. Esténként a tengerpart megtelik helyiekkel és turistákkal, akik a part menti bárokból bámulják a naplemente narancs-arany játékát az víztömeg felett. KK sokszínűségének legízesebb arcát az Api Api éjszakai food marketen villantja meg, ahol a maláj, a kínai, az indiai és a nemzetközi konyha kavalkádjában merülhetünk el. 

A városban szállásunkként szolgáló két luxusszálloda, a The Magellan Sutera – The Magellan Club és a Shangri-La Tanjung Aru is a régió fő küldőpiacainak, a kínai és a koreai szabadidős utazóknak a kedvence. Bár mindkét resorthoz hosszú part tartozik, meglepő módon csak egy rövid szakaszon, illetve kis öbölben alakítottak ki természetes, fürdésre is alkalmas homokos strandot – itt egyik délelőtt például teljesen egyedül úszkálhattunk a tengerben. A keleti vendégek ugyanis inkább a pálmafák alatt sziesztáznak, vagy a számos épített medence egyikében mártóznak meg. 

A főváros nyüzsgésétől alig tíz-tizenöt perc hajóútra természetközelibb resortok kínálják magukat a Gaya-szigeten. A Tunku Abdul Rahman Tengeri Park legnagyobb szigete izgalmas kettősséget rejt: egyszerre ad otthont hagyományos vízi falvaknak és exkluzív üdülőhelyeknek, miközben nagy része továbbra is érintetlen maradt. A tenger fölé emelt bungalókkal és homokos parttal csábító Gayana Marine Resort nemcsak a luxus, de a természetvédelem jegyében is működik. 

A területén található Marine Ecology Research Centre (MERC) bepillantást enged a tengeri ökoszisztéma megőrzéséért végzett munkába. 

Büszkén mutatták meg nekünk, hogy a malajziai vizekben élő nyolc óriáskagylófaj közül hetet sikeresen szaporítottak, és hogyan nevelnek fiatal korallokat „korallbölcsődéjükben” a zátonyok újratelepítése céljából. 

Az interaktív simogatómedencében tengeri csillagokat, uborkákat és más különleges élőlényeket is kézbe vehettünk – ami gyereknek, felnőttnek egyaránt izgalmas és tanulságos élmény. 

A Gaya-szigeten működő másik különleges szálláshely, a Bunga Raya Resort a fenntartható turizmus jó példája: a brit származású szállodavezető, Carl büszkén mesélte, hogy az építkezés során egyetlen fát sem vágtak ki, és a vizet újrahasznosítják. A resort elegáns faházai annyira belesimulnak a sűrű esőerdőbe, hogy a partról szinte láthatatlanok. Az erdei ösvényeken két-három órás dzsungeltúrák során lehet felfedezni a környék gazdag élővilágát, a közeli korallzátonyok pedig a sznorkelezőknek tartogatnak meglepetéseket. Ami viszont teljesen váratlanul ért minket, az a resort borospincéje: az ötezer palackból álló kollekcióban olyan különlegességek is lapulnak, amelyek már Európában sem kaphatók, a legdrágább tétel pedig egy közel 600 ezer maláj ringgitre (azaz mintegy 49 millió forintra) taksált ritka francia bor.

Kota Kinabalu-i programunkat egy naplementenéző jachtkirándulásal zártunk a közeli Manukan-szigetre, az igazán stílusosan berendezett Sutera Sanctuary Lodges szervezésében. A tenger tükrén ringatózva figyeltük, ahogy az égbolt narancs, rózsaszín és bíbor árnyalatokban játszik, mielőtt a nap végleg lebukik a horizont mögé. Ezzel a békés, már-már filmszerű pillanattal méltó búcsút vett tőlünk a kalandokkal teli, vadregényes Sabah, ahol újra kapcsolatba kerülhettünk a természet ősi ritmusával – és egy kicsit önmagunkkal is.

Magyar utazási irodások Sabahban

Tavaly összesen 192 magyar látogatót fogadott Sabah, idén januárban pedig már 30 honfitársunk érkezett a maláj szövetségi államba. Bár ezek a számok egyelőre szerények, a tendencia ígéretes: a magyar piac felé való nyitás ugyanis csak tavaly indult – emelte ki Datuk Joniston Bangkuai, Sabah turizmusért felelős miniszterhelyettese és a Sabahi Turisztikai Hivatal elnöke, amikor ottjártunkkor díszvacsorán látta vendégül a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) delegációját. A magyar szakmai csoport látogatásáról a nemzetközi turisztikai sajtó is hírt adott. 

A magyar utazási szakma és média képviselőinek szervezett tanulmányút célja az volt, hogy első kézből ismerjék meg Sabah páratlan ökoturisztikai kínálatát. A program részeként a MUISZ tagjai egy b2b-workshopon is részt vettek, ahol személyes kapcsolatokat alakíthattak ki a helyi turisztikai szolgáltatókkal – mindez a remények szerint további lendületet ad majd az utasforgalomnak.

A növekedésnek kedvez az is, hogy Budapestről immár egyetlen átszállással is elérhető Sabah – Sanghajon vagy Kantonon keresztül. A kiterjedt kínai légijárat-hálózat nemcsak Magyarország, hanem a szomszédos közép-európai országok turistái számára is közelebb hozta Borneót – tette hozzá Joniston. Hangsúlyozta, hogy 

a cél nem a tömegturizmus, hanem a piac tudatos bővítése: Sabah szeretne a Borneóval még ismerkedő utazók első számú választásává válni. „Ez az erőfeszítés stratégiai célkitűzésünk része: diverzifikálni szeretnénk a turisztikai piacunkat, és új régiókból – így például Magyarországról – vonzani látogatókat” – fogalmazott.

Ami a nemzetközi forgalmat illeti: Sabah 2024-ben összesen 3,1 millió turistaérkezést regisztrált, ebből 1,2 millió külföldi vendég volt. A maláj állam legnagyobb küldőpiacai Kína (453 ezer fő), Brunei (246 ezer) és Dél-Korea (192 ezer), míg Európából 79 ezer turista látogatott el az államba.

Sabah turizmusáról, látnivalóiról további információk itt érhetők el: sabahtourism.com

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!