Az idei szavazólistán lévő 175 ötlet közül azok valósulhatnak meg, amik a legtöbb szavazatot kapják az október 7-ig tartó szavazáson, és beleférnek az öt kategóriára osztott 1 milliárd forintos éves keretbe.  

A közösségi költségvetés programjában a városlakók és a várost használók tehetnek javaslatokat arra, hogy mire fordítson évi egymilliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat. Az ötletbeadási időszakot követően a Főpolgármesteri Hivatal és az önkormányzat cégeinek szakértői megvizsgálják a beérkezett javaslatokat, és a megvalósításra alkalmasnak ítéltek közül a budapestiek szavazással választhatják ki, hogy mi valósuljon meg. Ez a szavazás zajlik most, október 7-ig. A következő ötletbeadási időszak várhatóan idén november közepétől indul. 

Mindenki szavazhat, aki rendszeres használója a városnak, tehát nem csak azok, akik Budapesten élnek, hanem azok is, akiknek itt van a munkahelye, vagy az iskolája, és elmúlt 14 éves. 


Idén minden eddiginél egyszerűbb a szavazási folyamat, a helyi ötleteket már térképen is lehet böngészni, a belépést is leegyszerűsítették, és a sok ötletre tekintettel minden kategóriában 3 ötletre is szavazhat, így összesen 15 szavazatot adhat le. 

A közösségi költségvetésre a Budapest Brand készített kampányfilmet.

A tavalyi évben nyertes ötletek még nem léptek látványos megvalósulási fázisba, az előző évekből viszont számos ötlet már megvalósult. 

Több mint egy éve bringázhatunk például azokban a Váci úti, Üllői úti, Szent István körúti és más bringasávokban, amiket a közösségi költségvetés nyertes ötleteiből fejlesztettek. Szintén a közösségi költségvetésből létrejött Repair Caféba bárki elviheti elromlott használati tárgyait, hogy ott egy közösségben, szakértők segítségével szereljék meg. 


Sok helyen a közösségi költségvetésből zöldült ki a budapesti betondzsungel. Idősotthonokban indultak állatterápiás foglalkozások és közös gyerek-nyugdíjas napközi programok, ivókutak létesültek. Közösségi költségvetésből jött létre az Autikum, egy felnőtt autista szabadidő és kulturális központ is.

(Nyitókép: Budapest Brand)

KAPCSOLÓDÓ

Fővárosi közösségi költségvetés: egymilliárd forintról dönthetnek újra a budapestiek

A szavazáson mindenki részt vehet, aki betöltötte 14. életévét, Budapesten él, a fővárosban van a munkahelye, vagy ide jár iskolába.