Edinburgh – az Egyesült Királyság városai közül elsőként – július 24-én bevezette az idegenforgalmi adót. A vendégéjszakák után fizetendő közterhet fejelsztések finanszírozására és a turizmus hatásainak kezelésére kívánja fordítani a város.

Az adó mértéke a szállásdíj 5 százaléka, és maximum öt egymást követő éjszaka után számítják fel. Az új közterhet az év minden napján azonos mértékben kell megfizetni.

Az idegenforgalmi adóból becslések szerint évente akár 50 millió font bevétele származik majd a skót fővárosnak. A befolyt összeget többek között fejlesztések finanszírozására kívánják fordítani.

Az idegenforgalmi adó kivetéséről még 2025 januárjában született hivatalos megállapodás. Az adót minden, tavaly október 1. óta lefoglalt és idén július 24-én vagy azt követően kezdődő tartózkodás után meg kell fizetni. A sarcot a szálláshely szedi be a vendégektől, majd továbbítja a városnak.

Jane Meagher, a városi tanács elnöke szerint az adó bevezetésével egyedülálló lehetőségük nyílt arra, hogy többet fektessenek be azokba a dolgokba, amelyek olyan különlegessé teszik városukat. Mint elmondta, Edinburgh népszerűségének ára van, ami a közszolgáltatásokra, valamint a városban élő és dolgozó emberekre nehezedő nyomásban mutatkozik meg. A látogatók által befizetett, csekély összeg hozzájárul majd a szolgáltatások és a közterek fejlesztéséhez, és segít jobban kezelni a turizmus és a nagyrendezvények hatásait.

Az adó emellett utat nyit új, izgalmas projektek megvalósításának is, hozzájárulva ahhoz, hogy Edinburgh tisztább, zöldebb és barátságosabb hellyé váljon – idézi a város vezetőjét a Travel Weekly.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Újabb brit városokból lesz közvetlenül elérhető Budapest az EasyJettel

A téli menetrendben három új járatot közlekedtet a diszkont-légitársaság a magyar fővárosba.