A mindössze 406 lakosú Iseltwald igyekszik meglovagolni hirtelen jött népszerűségét, miután egy Netflixen vetített népszerű dél-koreai sorozat, a „Crash Landing On You” (A szerelem siklóernyőn érkezik címmel látható itthon) egyik jelentéül szolgált. 

A határokon átívelő koreai szerelmi történet egy epizódjában 2020 elején romantikus kiruccanás helyszíneként helyezte a sorozat középpontjába a tó mólóját. A tóba nyúló kis félsziget mentén fekvő faluból fenséges kilátás nyílik az alpesi csúcsokra. Ez felkeltette az érdeklődést a sorozat rajongói körében és megsokszorozta az Iseltwaldba érkező turisták számát. 

A lakók pedig úgy döntöttek, hogy ha a turisták látni szeretnék a tóparti mólót, ahol az ominózus jelenetet forgatták, fizessenek is érte, személyenként 5 svájci frankot (kb. 2140 forint). Ha ezt megtették, csak akkor juthatnak le egy forgókapun keresztül a Brienzi-tó mólójára, ahova a legtöbbjük szelfiket készíteni érkezik. 

A helyi vezetők és turisztikai tisztviselők hangsúlyozzák, hogy a falu lakói nem gazdagodnak meg a bevételből, ami azonban igen jövedelmezőnek bizonyul. A 2024-es belépődíjak közel 245 000 frankot (kb. 105 millió forint) hoztak a falu kasszájába. További 58 000 frankot (kb. 24,8 millió forint) gyűjtöttek be a nyilvános illemhelyen, ahova 1 frankért juthatnak be a turisták. 

 

Titia Weiland, a Bönigen-Iseltwald Turisztikai Ügynökség menedzsere szerint ezeket az összegeket közvetlenül a falu fenntartására fordítják. A bevételt főként szemétszállításra, mosdótakarításra, túlórára és a biztonsági személyzet bérlésére használják fel. 

A sorozat rajongói kezdetben ingyenesen látogathatták a mólót, mígnem 2023-ban felállították a forgóajtót, hogy ezzel ellensúlyozzák a helyi önkormányzat költségeit.

iseltwald-123rf
Valóban igen fotogén a kis svájci település. Forrás: 123rf.com

A falu a növekvő turizmus hatására ugyanazokkal a problémákkal is szembesült, mint amilyenekkel más turisztikai gócpontok. A probléma egy része az infrastruktúra: Blatter szerint Iseltwaldban három szálloda és négy étterem van, ami nem nyújt elég kapacitást 1000 látogató számára, akik naponta érkeznek autókkal és buszokkal.

A falu most éppen egy parkolót újít fel, hogy segítsen megbirkózni a tömeggel, és az egyetlen boltja is a hét minden napján kinyit, holott korábban csak hétfőtől péntekig üzemelt – írja az Independent

"Mindig is voltak turisták Iseltwaldban. Örülünk nekik. A probléma az, hogy a turisták nem értik, mi privát és mi nyilvános" - mondta Blatter, hozzátéve, hogy néhányan magánudvarokon és kerteken sétálnak át.

A falubeliek, akik anno a helyszíni forgatás stábját fogadták a mólónál, nem is sejtették, hogy a sorozat ekkora siker lesz. Azóta  viszont  már létrehoztak egy weboldalt is, amely a közlekedési lehetőségekről tájékoztatja a látogatókat és egyben arra kéri őket, hogy tartózkodjanak a szemeteléstől, és tartsák tiszteletben az autentikus svájci falu csendes légkörét azáltal, hogy nem zajoskodnak és kerülik a magántulajdonokat.

A filmturizmus nem újkeletű dolog, és a kutatások azt mutatják, hogy egyre többen keresik fel a sikerfilmek helyszíneit. Gondoljunk csak a Mamma Mia! című filmre, amelynek több jelenetét a görög Szkiathosz szigetén forgatták, és miután világsiker lett, népszerű úti céllá vált.

KAPCSOLÓDÓ

Európa egyre kedveltebb filmforgatási helyszín

A világ legnagyobb hollywoodi és bollywoodi rendezői szívesen választják filmforgatási helyszínnek Európa különböző országait, amelyek történelmi emlékeik miatt sokszor valódi kulisszaként szolgálnak a filmek számára. Ez a központi témája a Europe Magazin februári számának.