Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió, döntés az év végén várható. A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye - áll a szervezők közleményben.

Mint írták, Veszprém a Bakony-Balaton régió 99 másik településével fogott össze annak érdekében, hogy 2026-ban Európa Sportrégiója legyen.

Az ehhez szükséges pályázat előkészítése befejeződött, amelyben számos sportoló és sportszervezet, valamint intézmények, gazdasági szereplők és a civil szféra tagjai is részt vettek. Szerda délután Veszprémben a közös célok iránti elkötelezettséget hivatalos megállapodásban is rögzítették.

A közlemény szerint Veszprém és a régió Magyarországon az első olyan összefogást alkotta meg, amely nem csupán sportesemények szervezésére pályázik, hanem sportrégióként azt a víziót fogalmazta meg, hogy a rendszeres mozgást a mindennapok részévé, regionális identitássá tegye.

eu-sportregioja-porga-gyula-fb
Veszprémben a közös célok iránti elkötelezettséget hivatalos megállapodásban is rögzítették (Fotó: Porga Gyula / Facebook)

 

Az összefogásban résztvevő, Veszprémmel együtt összesen száz település közösségépítő, prevenciós jellegű, az egészséges életmód melletti kiállásában elkötelezett programot kíván megvalósítani.

Veszprém számára nem újdonság az effajta közös gondolkodás, hiszen 2023-ban a Bakony-Balaton régió több mint száz településével összefogva a résztvevők sikerre vitték az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatot.

Szerda délután az ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központban országos sportvezetők és döntéshozók írták alá a veszprémi pályázat támogatásáról szóló nyilatkozatot.


A kezdeményezés célja nem az, hogy sportolókat neveljenek, sokkal inkább a mozgás iránt elkötelezett embereket.

A pályázat előkészítését és koordinálását a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. végzi külön díjazás nélkül. Porga Gyula, Veszprém polgármestere az előkészítési munkák szakmai irányítására Kiss Balázst, Veszprém 1996-os olimpiai bajnokát kérte fel.

Az ő vezetésével 2024 júliusától egy 16 fős szakmai team alakult meg, akik mindannyian társadalmi megbízatásban vállalták ezt a feladatot.

A pályázatot május végén nyújtják be hivatalosan, a nemzetközi zsűri júliusban helyszíni látogatással értékeli majd a projektet. A végleges döntés 2025 decemberében várható.


A cím odaítéléséről az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége, a brüsszeli székhelyű, ACES rendelkezik, mely az Európai Bizottság és az UNESCO hivatalos partnere.

A címet minden évben több kategóriában írják ki, és több pályázó is elnyerheti, egy országból azonban évente csak egy pályázó jelentkezését fogadják el kategóriánként - zárul a közlemény.

KAPCSOLÓDÓ

Az EKF cím lehetőséget adott Veszprém és a térség újrapozícionálására

Kétnapos konferencián értékelték Veszprémben az Európa Kulturális Fővárosa program tapasztalatait.