Szeptember 15-én indul az Év Balatoni Háza 2025 építészeti díjpályázat. A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve 2025-ben nyolcadik alkalommal szervezi meg az építészeti díjpályázatot. 

A megmérettetésre a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet területén épült, 2015. augusztus 31. után használatba vett épületekkel lehet 2025. október 31-ig pályázni, lakóházzal, középülettel, gazdasági, ipari, vagy üdülő épülettel.

A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton régióban megvalósult példaértékű épületekre. Nem csak új épületekkel lehet nevezni a pályázatra, hanem értéknövelő felújítások, épületbővítések terveit is várják.

A díjazásra kerülő épületek tervezői – összesen bruttó 2,5 millió forint értékben – pénzdíjazásban részesülnek, ezen kívül a bírálóbizottság ebben az évben is adhat különdíjakat. 

 

A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett vármegye építész kamarája, a NABE és a Balatoni Szövetség képviselője, a balatoni főépítész és a balatoni főtájépítész kap helyet. A bizottság elnöke az Építési és Közlekedési Miniszter delegáltja lesz.

A pályázatra elektronikusan lehet nevezni a megvalósult épületek terveivel, illetve az épületről és környezetéről készült fotókkal. A részletes pályázati kiírást és a nevezési lapot a azevbalatonihaza.hu honlapon lehet megtalálni. 

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Magyarország vár – Ónodi Eszter bringás útjai a fővárostól a Balatonig

Felnőttként ült először nyeregbe, ma viszont nap mint nap teker a színházig, sőt a Balatont is körbebiciklizte a színésznő.