A Hello Safe pénzügyi portál friss elemzéséből kiderül, a világ mely országaiban kell a legmagasabb, ill. legalacsonyabb költségekkel számolniuk az oda utazó turistáknak.

A tanulmány 136 országban vizsgálta meg, hogy naponta átlagosan milyen összegű kiadásokra kell felkészülni. A következő tételeket vették figyelembe: szállás (szálloda vagy Airbnb), étkezés (a helyi fogyasztói árindexek és éttermi költségek alapján), országon belüli közlekedés (repülő, vonat, busz, más közösségi közlekedési eszközök vagy taxi). A célországba történő utazás költségeit nem számolták bele. Az adatokat idén márciusban vették fel.

Az elemzésből kiderül, hogy a legmagasabb turisztikai kiadásokkal a karibi szigeteken számolhatunk. 

Az élen Barbados áll, ahol naponta átlagosan kb. 125 ezer forintot kell kifizetni egy nyaralás alatt. 


Ezután Antigua és Barbuda következik mintegy 118 ezer forinttal, a lista harmadik helyén pedig Saint Kitts és Nevis található kb. 103 ezer forintnak megfelelő összeggel. 

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az utazóknak a Maldív-szigeteken is, ahol átlagosan kb. 102 ezer forintnak megfelelő összeggel kell kalkulálni naponta.

A legdrágább európai célországnak Svájc számít, ahol átlagosan kb. 95 ezer forintot hagyhatunk ott egy nap turistaként.

A világ 15 legdrágább úti célja:

1. Barbados

2. Antigua és Barbuda

3. Saint Kitts és Nevis

4. Maldív-szigetek

5. Grenada

6. Svájc

7. USA

8. Mikronéziai Szövetségi Államok

9. Grönland

10. Egyesült Arab Emírségek

11. Bahama-szigetek

12. Omán

13. São Tomé és Príncipe

14. Puerto Rico

15. Katar

Gruzia-Svaneti-regio-123rf
Grúzia a világ legolcsóbb úti céljai között van (Fotó: 123rf.com)


Az elemzés szerint a legalacsonyabb kiadásokkal Laoszban kell szembesülniük az utazóknak: a délkelet-ázsiai országban átlagosan naponta kevesebb, mint 5900 forintból is jól ki lehet jönni. Valamivel magasabb, kb. 7100 forintnak megfelelő összegbe kerül egy átlagos napi tartózkodás Kazahsztánban, és a harmadik legolcsóbb országban, Ruandában sem kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlni (kb. 7900 forint naponta).

A 15 legolcsóbb úti cél:

1. Laosz

2. Kazahsztán

3. Ruanda

4. Ghána

5. Mongólia

6. Örményország

7. Burkina Faso

8. Grúzia

9. Mali

10. Mianmar

11. Kuba

12. Moldávia

13. India

14. Malawi

15. Nepál

Svajc-Zurich-123rf
Svájc világviszonylatban a hatodik legdrágább úti célnak számít, az európai országok között pedig az első a listán (Fotó: 123rf.com)


A 10 legdrágább úti cél Európában:

1. Svájc

2. Franciaország

3. Izland

4. Luxemburg

5. Görögország

6. Egyesült Királyság

7. Dánia

8. Hollandia

9. Olaszország

10. Norvégia

 

A 10 legolcsóbb európai úti cél:

1. Moldávia

2. Szerbia

3. Koszovó

4. Lengyelország

5. Bulgária

6. Fehéroroszország

7. Oroszország

8. Bosznia-Hercegovina

9. Albánia

10. Románia

(Nyitókép: Barbadoson alaposan ki kell költekezniük a turistáknak / fotó: 123rf.com)