Az UNESCO Világörökség Egyezményéhez Magyarország 1985-ben csatlakozott és mára már nyolc világörökségi helyszínnel képviselteti magát a rangos Világörökségi Listán. A Turizmus Bulletin 2024. évi 3. számában megjelent „A budapesti világörökségi helyszínek fenntartható turisztikai hasznosítása” című tanulmányban Tőzsér Anett mutatja be látogatómenedzsment kihívásait a világörökségi helyszínek vonatkozásában.
A magyarországi világörökségek közül a budapesti világörökségi helyszínek vizsgálata került a kutatás középpontjába. Arra keresték a választ, hogy a fenntartható turizmus alapelvei hogyan, milyen formában valósulnak meg a budapesti világörökségi helyszíneken. A fenti kérdéskör vizsgálatának megalapozásához 8 félig strukturált interjú készült a budapesti világörökségi helyszínek kezeléséért és menedzseléséért felelős szervezetek képviselőivel. A vizsgálat időszakában a Covid19-pandémia előtti vendégforgalom fokozatos elérése azt vetítette előre, hogy a világörökségi helyszíneken is újra visszatér a túlturizmus, ami veszélyeztetheti a fenntarthatóság szempontjait. Ebben a helyzetben szükséges a hatékony látogatómenedzsment-eszközök alkalmazása (például a közlekedés optimalizálása, a hatékony bemutatóeszközök alkalmazása, a lakosság életminőségének javítása), amelyek bevezetésére és szervezésére a megkérdezett budapesti világörökségi helyszínek komoly lépéseket tettek és tesznek.
A kutatás eredményei a turisztikai, térségfejlesztési szakemberek számára is értékes információkat tartalmaznak. A kutatás további eredményei a teljes tanulmányban olvashatók, mely a Corvinus Mobilitás és Turizmus Központ oldalán érhető el.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Ezeket az európai világörökségeket fenyegeti a leginkább a klímaválság
Egy kutatás szerint ezeken a helyszíneken rövid időn belül megnő az árvizek, viharok és földcsuszamlások veszélye.

